Döcög a hazai tömegközlekedés zöldbenzinre állítása


A második sikeres tesztelésen is túl van a Scania bioetanollal üzemelő városi autóbusza Kaposváron, Szegeden pedig a mai napon kezdi a járgány a megmérettetést. A fővárosban a remények szerint februárban próbálják majd ki a "whisky illatú" buszt, szerződés viszont még sehol sem köttetett, tudta meg az mfor.hu.

Nyerő lehet (mfor.hu-montázs)

Tavaly ősszel

számolt be lapunk először

arról, hogy bioetanollal üzemelő városi autóbusz érkezett hazánkba. A Scania vérmes reményeket fűzött akkor a magyarországi elterjedéshez, bizakodásuk idén a korábbiaknál is erősebb. Annak ellenére megmaradt a gyártó optimizmusa, hogy aláírt szerződés még egyetlen érdeklődővel sem született, költségei viszont euróban már a százezres nagyságrendet is meghaladták.

A zöld busszal több város is szemez: Miskolc, Pécs, Szeged, s némi unszolásra a főváros is beállt a sorba, de mind közül Kaposvár bizonyult a legvehemensebbnek. A nyugat-magyarországi városka élen járt a tesztelésben: az elsőre tavaly szeptemberben került sor, amit 2006. december 19. és 2007. január 19. között egy újabb követett.

Kaposvár élen jár

Nem a bioetanollal üze- melő autóbusz projekt az első, amiben a városka élen járna. Itt próbálták ki először az alacsony- padlós buszt, s itt futotta első köreit egy 13,5 méteres járgány is. A város "vadul űzte" a papír-alapú menetlevelet is, amelyet számítógépes rendszerre cserélt.

"Azt szeretnénk, ha Kaposvár mintaváros lenne az alternatív energiafelhasználás tekintetében" - fogalmazott a pénteki sajtótájékoztatón Szita Károly, a város polgármestere. A vezető azt is hozzátette, még egyetlen buszt sem vásároltak, de keresik a lehetőségeket. Rövidesen pályázatot írnak ki, hol és milyen mértékben tudná függetleníteni magát a város a jelenlegi energiahordozóktól. Szita szerint a tömegközlekedés mellett a távfűtésben is jelentős perspektíva van.

Öregecske buszpark

A buszpark átlagéletkora 12,5 év, jelenleg 43 darab Ikarus, Mercedes és Nabi jármű szállítja a település utasait. "Egyetlen márka mellett szeretnénk elkötelezni magunkat, az áraktól függ, mikor sikerül megállapodnunk" - érvelt Szita Károly, miért nincs még aláírt szerződés. "Tíz új autóbuszunk van, a fennmaradó 33 cseréjét tervezzük" - mondta lapunknak Csapó József. A Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. vezérigazgatója hozzátette, etanol-gyár építésével szeretnék érdekeltté tenni a gazdákat, hiszen Somogy megye az ország egyik legnagyobb gabonatermő vidéke.

Kaposvár élen jár

Nem a bioetanollal üze- melő autóbusz projekt az első, amiben a városka élen járna. Itt próbálták ki először az alacsony- padlós buszt, s itt futotta első köreit egy 13,5 méteres járgány is. A város "vadul űzte" a papír-alapú menetlevelet is, amelyet számítógépes rendszerre cserélt.

A nagyarányú tervekhez a remények szerint uniós támogatást is sikerül szerezni, s valószínűleg az autóbuszgyártó sem lesz szűkmarkú, ha megköttetik végre az üzlet. Az etanol-gyár megépülésében viszont a Scaniának is üzemanyagot előállító Sekab Bioenergia Magyarország Zrt. bizonyosan nem fog részt venni, tudtuk meg Henger Károlytól, a társaság műszaki vezérigazgató-helyettesétől.

A cég négy üzem létesítését tervezi, ebből kettő helyszínét (Marcali, Gönyű) már kijelölték, a másik kettő biztos, hogy alföldi település lesz. Ugyanis ha túlságosan közel esnek a gyárak egymáshoz, a hozzájuk kapcsolódó beszállítói kör összeérhet, így előfordulhat, hogy messzebbről kellene toborozni a gazdákat, a logisztikai kiadások pedig rontanák a költségmutatókat. A bioetanol pedig csak abban az esetben lehet valóban versenyképes, ha előállítási költsége nem haladja meg a 100-120 forintot.

Arra a kérdésre is nemleges választ adott Henger Károly, mi történne, ha Kaposvár ingyen adna ipari területet vagy kimustrált üzemet etanol-gyár építésére. A Sekab már sokat áldozott a projektre, az ideális helyszínek kiválasztására, így együttműködés keretében csak azt tudja elképzelni, hogy a kaposvári telep tároló, szárító egységként funkcionálna, ahonnan vasúton szállítanák a nyersanyagot a marcali feldolgozóüzembe. Mivel a bioetanol-gyárak energiaigényét önfenntartó módon, biomasszával szeretné megoldani a Sekab, így kapcsolódási pont lehet a Kaposvári Egyetemmel való közös fejlesztés is.

.



Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.