Döcög az e-hulladék gyűjtés az USA-ban


Az amerikai dél-karolina kiemelt figyelmet fordít az elektronikus hulladék visszagyűjtésére és újrahasznosítására. Amerikában minden nap körülbelül 137 000 számítógépet és 356 000 mobiltelefont hajítanak ki a környezetvédelmi ügynökség becslése szerint – írja az ENN.

A standard televízió üvege legalább 4 font higanyt tartalmaz, mely felhalmozódik a halakban és szaporodási elégtelenséget okozhat, illetve vesebetegséget. A kutatás szerint az osztriga kiváltképp érzékeny a cadmiumra, mely szokásos, ám mérgező eleme a hagyományos félvezetőknek.

Ennek ellenére mindössze 7 dél-karolinai állam indította el újrahasznosítási tervét, köztük Charleston, amelyik elsőként valósította meg e-hulladék programját az államban. Idén Dorchester és Georgetown államok kezdték visszagyűjteni a számítógépeket és egyéb műszereket.

Az Egészségügyi és Környezetfelügyeleti Minisztérium tavaly 175 000 dollárt fordított az elektromos szerkezetek begyűjtésére és újrahasznosítására. Mindezek ellenére a helybéliek kevesebb, mint 2 százalékát hasznosították az elektronikus szemétnek. Körülbelül 55 000 tonna mobiltelefon, számítógép és TV landolt a South Carolinai szeméttelepeken.

A helyi hatóságok szerint a büntetés jó módszer lenne, de jelenleg nincs kiépítve a megfelelő infrasturkúra. De egy Sumter-i demokrata, Sen Phil Leventis jelenleg is minden eladott új televízióhoz 5 dolláros pótdíjat számol fel, ezzel fedezve az újrahasznosítás költségeit. A folyamat működőképes lehet, hiszen a gumiabroncsok és a motorolaj eladása során is hasonlóan lépnek fel az illetékesek.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Felépült az első magyar szélerőműpark
Újabb elektronikai hulladékkezelő a hazai piacon




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - BBCS
" Nem, Kósa úr. Valóban nem várható el senkitől, hogy ..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.