Döcögve indul a magyar hidrogénbusz-projekt


Bár tavaly novemberben szándéknyilatkozatot írt alá Bajnai Gordon területfejlesztési miniszter és a magyar gyártmányú hidrogén-hibrid buszok gyártását és forgalomba állítását tervező Quantum Energy Kft., a cég szerint azóta nem történt előrelépés az ügyben. A minisztériumnál annyit mondtak, dolgoznak a projekten, de a vállalat már szeretne konkrétumokat látni, tavasszal pedig megkezdené a buszgyártást. Mfor.hu háttér.

A környezet barátjaA környezet barátja

"Tavaly év végén elég sok ígéretet kaptunk, de sajnos úgy tűnik, hogy az államgépezet kerekei lassabban forognak, mint ahogy azt mi szeretnénk" - mondta az mfor.hu-nak Dávid Csaba, a Quantum Energy Kft. stratégiai igazgatója. Hozzátette, hogy eredetileg tavaszra tervezték az első hidrogénüzemű hibridbusz prototípusának bemutatóját, de ha az állam addig nem dolgoz ki támogatási formákat, ez csúszhat.

Egymásra várnak?

"Nem magunknak kértük a támogatást, hanem azt szeretnénk elérni, hogy a kormányzat pályázati lehetőségekkel próbálja ösztönözni a környezetbarát autóbuszok és szünetmentes tápegységek lehetséges vásárlóit" - közölte Dávid Csaba.

Véleménye szerint erre azért van szükség, mert így keresletet lehet teremteni egy itthon eddig ismeretlen technológia iránt. "Másrészt ha az államnak is fontos a környezetvédelem, talán joggal várhatjuk el, hogy például egy ilyen konkrét ügyben tegyen is valamit" - fejtette ki Dávid Csaba.

A Quantum Energy háttere

A Quantum Energy Kft. a cégjegyzék szerint az amerikai Saba International és a Plansys Corp. tulajdonában van. Négy-öt éve kezdtek szélenergiával foglalkozni, kezdetben projektengedélyezést, kivitelezést és szervizelést végeztek. A cég a Mezőtúri és a Törökszentmiklósi szélerőművek megépítése után a továbbiakban tizennyolc szélkerék telepítését tervezi országszerte. A hidrogénhibridbuszokat a Quantum Energy leányvállalata, a H2 Busz Kft. gyártja Budapesten és Miskolcon. A vízbontó berendezéseket a norvég Statoil Hydrótól, az áramtermelő szélerőműveket a német Nordex cégtől, a hidrogénnel működő szünetmentes áramfejlesztőket az amerikai Altergytől szerzi be és forgalmazza a vállalat. A buszok technológiáját az amerikai Quantum Technology, az elektromos motorokat a Siemens szállítja.

A szándéknyilatkozatot készítő Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban megkeresésünkre azt válaszolták, hogy tartják magukat a novemberben aláírt dokumentum célkitűzéseihez, de még elemzik a lehetőségeket. Hozzátették, hogy a szándéknyilatkozatban nem volt szó konkrét pénzösszegekről és határidőkről sem.

Egy harminc darabos buszpark ellátásához szükséges beruházáshoz - beleértve a szélerőművet, a vízbontót, a töltőállomást és magukat a hibrid-járműveket is - ötmilliárd forint szükséges - állítják a cégnél. A beruházások előkészítésére, magára a magyarországi cég projektjeinek létrehozására eddig hárommilliárd forintot költöttek.

A mobilosok érdeklődtek

A vállalat egy esetleges áramszünet esetén az energiaellátás folytonosságát biztosító szünetmentes tápegységeket is forgalmaz, amelyhez szintén zöld hidrogén szükséges. "Elsősorban olyan helyeken lehet ez hasznos, ahol fontos, adott esetben életbevágó a folyamatos áramellátás. Egy kórház műszerei például nem szabad, hogy leálljanak, de az internetes szerverekben is óriási károkat tud okozni egy-egy hirtelen leállás" - mondta Dávid Csaba.

Szerinte a három magyar mobilszolgáltató már érdeklődött a nagyobb méretű berendezésük után. "Mivel a kültéri mobiltelefontornyokhoz nehéz kábelen áramot vinni, egy ilyen hidrogénes áramfejlesztő jó megoldás lehet ezeknek a cégeknek is" - tette hozzá a stratégiai igazgató.

Emellett szeretnék elérni, hogy a hidrogént ne terheljék akkora adók, mint mondjuk a benzint vagy a gázolajat, hiszen ez az energiaforrás tisztának számít és így itthon is jobban elterjedhetne a felhasználása.

A Napi Gazdaság egy kanadai kutatásra hivatkozva nemrég azt írta, hogy a hidrogénbuszok üzemeltetése - megfelelő feltételek mellett - az egész élettartamot tekintve már olcsóbb, mint a dízeljárműveké. Németországban egy müncheni töltőállomásnál például 3,30 euróért (825 forintért) lehet kapni egy kilogramm hidrogént, ami a magasabb fűtőérték miatt olyan, mintha 0,8 euróért (200 forintért) tankolhatnánk a szuperbenzint.

L. Nagy Gábor


Menedzsment Fórum
 


Olvasta már?



hirdetés
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.

.
hirdetés
elrejt
 
.