Döntött az EU a tagországok költségvetésének előzetes egyeztetéséről


Jóváhagyták hivatalosan az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei azt az új szabályozást, amelynek értelmében minden év elején előzetes uniós egyeztetésnek vetik alá a nemzeti költségvetéseket.

A jövőre induló rendszer értelmében az Európai Bizottság jelentése alapján a tagállamok kormányait képviselő tanács minden év elején meghatározza majd az unió előtt álló gazdasági kihívásokat, és stratégiai iránymutatásokat ad ezek leküzdéséhez. A tagországoknak ezt figyelembe véve április végéig szükség esetén módosítaniuk kell középtávú pénzügyi stratégiájukat, illetve nemzeti reformprogramjukat. Nyáron a tagállamok ugyancsak uniós iránymutatást kapnak a következő évre vonatkozó költségvetésükkel kapcsolatban.

A rendszer - a miniszterek keddi brüsszeli üléséről kiadott közlemény szerint - lehetővé teszi, hogy fél éven át párhuzamosan figyelemmel kövessék a tagországok gazdaságpolitikáját, és időben kiderüljön, ha az eltérést mutat az uniós iránytól, illetve ha egyensúlytalanság van kibontakozóban.

Az uniós zsargonban európai félévnek nevezett új rendszert az EU-n belüli gazdasági együttműködés javításán dolgozó - Herman Van Rompuy EU-elnök vezette - munkacsoport dolgozta ki. A csoportot (amely gyakorlatilag a pénzügyminiszterekből áll) annak érdekében állították fel a tagországok állam- és kormányfői, hogy dolgozzon olyan szabályokat, amelyek lehetővé teszik a gazdasági válságok megelőzését, illetve könnyebb kezelhetőségét a jövőben. Van Rompuy a kormányfők október végi találkozóján számol be arról, milyen javaslatok születtek a munkacsoportban.

A keddi brüsszeli pénzügyminiszteri találkozó hivatalos napirendjének középpontjában a bankadó uniós bevezetése, illetve a pénzügyi piaci ügyleteket sújtó illetékről folytatott eszmecsere áll. Már az ülés előtti nyilatkozatokból kiderült ugyanakkor, hogy az utóbbit illetően jelentős nézetkülönbségek vannak a tagállamok között. Anders Borg svéd pénzügyminiszter például kijelentette, hogy egyelőre nem támogatja a tranzakciós adót, mert a banki adó megfelelőbb forma, és elegendő tartalékot biztosíthat jövendő válságok esetére.

Az unióban elvi síkon már egyetértés van abban, hogy a bankadót be kell vezetni a tagországokban. A tranzakciós adóval kapcsolatban pedig már korábban azt jelezte az EU, hogy ezt csak akkor vetné ki, ha nemzetközi megállapodás is születne róla a világ legfejlettebb országait, illetve az élen járó feltörekvő országokat magában foglaló Húszak csoportjának (G20) tagjai között.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"

Roubiniék szerint a tőzsde az év közepéig tartó szárnyalásnak indult.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 20:47 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Darth Vader
" igazad van, egy nagy bohóc, de a magyar médián sokka..."
[ 20:40 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Darth Vader
" igen, persze, kihelyeztek rengeteg hitelt mondjuk 20..."
[ 13:40 ] A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának - asdfgh
" Ezt a cikket biztos vmi komoly szakember írta. Kira..."
[ 11:57 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Oázis
" Azért lehetnek a felmérések szerint az elsők, mert 1..."
[ 2012-02-07 ] "Visszafordíthatatlan károkat okoz" - kemény kritika a Richtertől a kormánynak - Darth Vader
" Emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy megszűnik..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.