Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Már most törvényt sértett az MSZP a civilek szerint
Az MSZP már több mint 538 millió forintot költött el a kampány során, azaz máris jelentősen túllépte a törvényben engedélyezett 386 milliós keretet - derül ki a civil szervezetek által üzemeltetett képmutatás.hu oldal legfrissebb adataiból. A Fidesz sem örülhet, ugyanis az ellenzéki pártnak mindössze 60 millió forintja maradt a keretből, a kampány hajrájában szinte biztosra vehető, hogy ők is átlépik majd a bűvös határt. Mfor.hu-háttér.
Morgan Stanley: új IMF-program "csak stressz esetén"
Szükség lenne a kampányfinanszírozás reformjára
Navracsics Tibor: partnerséget kínál a kormány a gazdaság fejlesztéséhez
Varga Mihály: szabadon akarunk dönteni a magánnyugdíjpénztárakról
Kinevezték az uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárt
WSJE: időbe telhet, míg Magyarország megállapodik a hitelezőkkel
Csütörtökön kerültek fel a legfrissebb adatok a képmutatás.hu oldalra, ahol a pártok virtuális kampányszámláit vezetik a civil szervezetek. Az adatokból kiderül, hogy a vizsgált hat párt (MSZP, Fidesz, MDF, Jobbik, LMP, SZDSZ) összesen már majdnem 1,2 milliárd forintot költött el a kampányra. Kétes dicsőség, de elsőként az MSZP lépte át a törvényben meghatározott 386 milliós keretet a becslések szerint.
Belehúztak a pártok
Az elmúlt hetekben még arról számolhattunk be, hogy a virtuális kampányszámlák alapján lassan indul be a pártok költekezése, mostanra azonban belehúztak a pártok. Az élen továbbra is az MSZP áll, a szocialisták a becslések szerint eddig 538,82 millió forintot költöttek el. A dobogó második fokára a Fidesz fért fel, ők eddig 326,819 milliót kampányoltak el, azaz nekik elvileg még van szűk 60 milliójuk, ha be akarják tartani a törvényben előírtakat.
Költésben eddig bronzérmes az MDF, a párt 130,577 millió forintot költött el arra, hogy Bokros Lajost és programját reklámozza. Így már érthető, miért lenne különösen fájdalmas számukra, ha nem tudnának budapesti területi listát állítani. Már a Jobbik is túllépte a százmilliós lélektani határt, 106,244 milliót vert el eddig, míg az LMP 53,602 millió forintot költött a civilek szerint. Érdekesség, hogy a szinte már nem is létező SZDSZ is elégetett már 32,64 millió forintot.
MSZP-dominancia a köztereken
Február közepén indult a Transparency International, a Freedom House és az Eötvös Károly Kutatóintézet közös kampánya, melynek során folyamatosan figyelemmel kísérik majd, melyik párt mennyit költ el kampányra a választásokig. "Természetesen nem lehet minden kampánykiadást figyelembe venni, de a sajtófigyeléssel, becslésekkel, illetve szakértők segítségével igyekszünk a lehető legteljesebb képet mutatni. Szerintem az általunk közölt összegek közel állnak a valósághoz” – mondta el egy március elején tartott sajtótájékoztatón Alexa Noémi, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója. Az adatok több forrásból származnak: egyrészt sajtófigyelésből, másrészt pedig a TNS Media Intelligence adataiból. A plakátok esetében listaárakkal számolnak. Emellett egyetemista önkéntesek segítenek országszerte, akik járják a pártok rendezvényeit és feljegyzik a tapasztalatokat
A képmutatás.hu részletes adatai szerint az MSZP eddig főleg a köztéri hirdetésekben kerekedett ellenfelei fölé. Ebben a kategóriában már 257,6 millió forintot költöttek el a TNS Media Intelligence adatai alapján, azaz a teljes költésük majdnem felét. Ez egész pontosan úgy oszlik meg, hogy januárban a kampány indulásakor szűk 100 milliót, majd februárban a választásokhoz közeledve már 160 milliót költöttek köztéri hirdetésekre. Ebből is látszik, hogy az adatbázisban még nem szerepelnek a márciusi adatok, pedig lassan itt a hó vége.
A Fidesz köztéri kampánya jóval lassabban indult: januárban bő 9 millió forintba került a pártnak a plakátok kiragasztása, februárban pedig közel 71,5 millió forintot költöttek el. Így összességében a párt alig harmadannyi plakátot rakott ki az utcákra, mint a szocialisták - ha hinni lehet az adatoknak.
Az MDF számláján is a köztéri hirdetések menüpontja alatt szerepel a legnagyobb összeg, 53,6 millió forint, míg az LMP eddig 15 milliót költött el erre a célra. Érdekesség, hogy a képmutatás.hu adatai szerint a Jobbik eddig egyáltalán nem vásárolt köztéri reklámfelületeket, erre az egyik lehetséges magyarázat, hogy a radikális jobboldali párt inkább aktivistákkal oldja meg a ragasztást, ingyenes felületekre próbálnak ragasztani. Persze az országszerte elhelyezett órásplakátokat bizonyára nem az aktivisták ragasztgatták fel, azaz ezen a soron elvileg még megjelenhet egy néhány milliós tétel.
Az adatbázist böngészve érdekesség például, hogy eddig mindössze két párt - az MSZP és az LMP - költött internetes reklámokra. A szocialisták 13,1 milliót, az LMP pedig 2,3 milliót fordított erre a célra.
A februári adatok alapján a tévében még egyik párt sem hirdetett, az utóbbi napokban azonban az MSZP és a Fidesz is elindította tévés kampányát, így a március végi adatok már minden bizonnyal ezen a téren is mutatnak majd változást.
Napilapokban eddig majdnem 80 millió forintot költöttek el a pártok, de ebből szinte csak az MSZP és a Fidesz vette ki a részét. A szocialisták február végéig 64,6 millió forint értékben vettek újsághirdetéseket, a Fidesz pedig 14,5 milliót költött el hasonló célra. Levelezni viszont a jelek szerint Orbán Viktor sokkal jobban szeret: a Fidesz eddig 44,64 milliót költött postai levelekre szemben az MSZP 27,36 milliójával.
MSZP: nyilvánosságra fogják hozni a számokat
Az MSZP sajtóosztálya péntek reggel megkeresésünkre közölte: álláspontjuk változatlanul ugyanaz a kampánypénzekkel kapcsolatban, ami a múlt héten. Akkor a párt azt közölte, hogy pontos összeget nem tudnak mondani, de álláspontjuk szerint eddig maradéktalanul megfeleltek a hatályos törvények előírásainak.
"A választásra fordított pénzekről, az anyagi támogatások összegéről, forrásáról és felhasználásának módjáról a párt minden esetben a választás második fordulóját követő 60 napon belül nyilvánosságra hozza a Magyar Közlönyben a szükséges információkat" - közölte a szocialista párt. Az Állami Számvevőszék ezt követően egy éven belül ellenőrzi a közzétett adatokat és a pénz felhasználását.
Mostanáig nem érkezett semmilyen kifogás arra vonatkozólag, hogy a párt vagy bármelyik jelölőszervezete megsértett volna bármilyen jogszabályi előírást, esetleg túllépte volna a rendelkezésére álló költségvetési keretet - válaszolták az MSZP-nél.
Beke Károly
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









