Drágul az élet hétfőtől


Február elsejétől, hétfőtől emelkednek a közösségi közlekedés tarifái, így 15 százalékkal többet kell fizetnünk a vasúti és a távolsági buszok jegyeiért. Ráadásul márciustól senki sem veheti igénybe jegy nélkül a vonatokat és távolsági buszokat Magyarországon – még azok sem, akik díjmentesen utazhatnak. Szintén jelentős mértékben, több mint tíz százalékkal drágulnak hétfőtől a lottószelvények is.

A kormány januári döntése értelmében februártól átlagosan 10 százalékkal emelkednek a MÁV-START, a GYSEV és a Volán társaságok által kiadott bérletek árai, a jegyárak pedig 15 százalékkal nőnek. A döntés értelmében a kedvezmények nem módosulnak, így megint azok járnak a legrosszabbul, akik már eddig is teljes árú jegyet fizettek.

A MÁV-START közölte, hogy a 2010. január 31-éig elővételben megvásárolt menetjegyek árait a módosítás nem érinti.

Antali Károly közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos nemrégiben bejelentette, hogy a közösségi közlekedés szolgáltatók számára 2010. február elsejétől válik lehetővé a regisztrációs jegy fokozatos bevezetése a térítésmentesen utazók számára legkésőbb ez év február 28-áig.

Az ingyenes regisztrációs jegy bevezetése a közlekedési szokások felmérését szolgálja a térítésmentes utazásra jogosultak körében. A vasútra és a Volán-buszokra 2010. március 1-je után már csak regisztrációs jeggyel szállhatnak fel az ingyenes utazásra jogosultak, 2010. július elseje után pedig 500 forint pótdíjjal szankcionálják a regisztrációs jegy hiányát.

Antali Károly hangsúlyozta, hogy a helyközi vasúton és buszokon térítésmentes utazók regisztrálása megalapozza a kedvezményrendszer átalakításának további lépéseit, illetve segíti a menetrend tervezést. A közlekedési tárca számítása szerint a regisztrációs jegy bevezetése - eszközbeszerzések, informatikai rendszer átállítása - összesen mintegy 30 millió forintba kerül a szolgáltatóknak. A működtetéssel járó kiadás legnagyobb tétele a jegyek előállításának ára.

A Szerencsejáték Zrt. is emeli az árakat

Februártól 25 forinttal drágább, 225 forint lesz az ötös, a hatos és a skandináv lottó, de a heti ötöslottónál első alkalommal a február 7-i, a hatos lottónál a február 8-i, a skandináv lottónál pedig a február 11-i játéknál kell 25 forinttal többet fizetni. Az öthetes játékoknál a februári hetekre már a megemelt díjat alkalmazták: az ötös lottón január 10-től, a hatos lottón január 11-től, a skandináv lottón pedig január 14-től.

A lottóárak emelésével nőnek a nyeremények is: az előzetes becslések szerint például az ötös lottó kéttalálatosai 100-150 forinttal, a háromtalálatosok akár 1.000 forinttal többet fizethetnek az eddigi nyereményeknél.

Az előzetes adatok szerint a Szerencsejáték Zrt. kicsit több mint 150 milliárd forint bevétellel és 5-6 milliárd forint adózás előtti nyereséggel zárta 2009-et, míg a terv 140 milliárd forint bevétel és 2,4 milliárd adózás előtti nyereség volt - tájékoztatta Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. (SZRt.) szóvivője az MTI-t még a múlt év végén. Elmondta: a költségvetési befizetés az előzetes adatok szerint elérte az 52 milliárd forintot, ez valamivel elmarad a 2008. évi közel 60 milliárd forinttól.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"

Roubiniék szerint a tőzsde az év közepéig tartó szárnyalásnak indult.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:48 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Épelméjű
" Ha már a semmihez sem értő Roubini is emelkedést vá..."
[ 13:40 ] A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának - asdfgh
" Ezt a cikket biztos vmi komoly szakember írta. Kira..."
[ 11:57 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Oázis
" Azért lehetnek a felmérések szerint az elsők, mert 1..."
[ 11:46 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Tibu
" 2008-at követően nem is álltak sorban a bankok deviz..."
[ 2012-02-07 ] "Visszafordíthatatlan károkat okoz" - kemény kritika a Richtertől a kormánynak - Darth Vader
" Emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy megszűnik..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.