A nyugat-európai társadalmakban egyre erősödik a keleti munkavállalóktól való félelem, írja a Világgazdaság. Míg a szakszervezetek korlátoznák a beáramlást és az azáltal előidézett bérversenyt, addig a munkaadók továbbra is igénylik a kelet-európai dolgozókat.
hirdetés
A német kormányzat már tárgyalásokat kezdett Lengyelországgal az alvállalkozók elleni fellépésről. Berlin szerint ugyanis tömegesen telepednek le Németországban vállalkozóként olyan lengyelek,
akiket valójában munkavállalóként foglalkoztatnak.
[ajanlo=98][igazitas=left/]Dániában a jövőben várhatóan szigorítják a munkavállalási engedélyek kiadását kelet-európaiak számára, Svédországban pedig szintén a keleti bérverseny kizárására
irányuló lépéseket tettek. Norvégiában - a szakszervezetek kezdeményezésére - az építőipari minimálbér bevezetésének ötletével akadályoznák meg a keleti bérdömpinget, a közelmúltban pedig a dán,
német, holland, lengyel és brit húsipari munkavállalói érdekképviseletek követeltek hasonló intézkedéseket, számol be a Világgazdaság.
A félelmek ellenére a valóságban a kelet-európaiak egy évvel a csatlakozás után sem özönlötték el Nyugat-Európát. Nagy-Britanniában például csupán 3800, Írországban 2000, Svédországban pedig pár
száz magyar munkavállaló dolgozik munkaszerződéssel.
Mindeközben a nyugat-európai munkavállalók körében népszerű a keleti munkaerő: Angliában buszsofőrként, Németországban hentesként és építőipari munkásként alkalmazzák őket. Egy német munkaadó
szerint ennek oka - a relatív olcsóságukon túl -,hogy motiváltabbak, szorgalmasabbak és képzettebbek, mint a német munkanélküliek, írja a Világgazdaság.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.