Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
ECOSTAT: a magyar társadalom fejlettebb a gazdaságnál
A magyar társadalom fejlettsége közepes, ami némileg meghaladja a gazdaságét - derült ki a Társadalmi Haladás ECOSTAT Indexből (THI), amelyet a kutatóintézet először publikált a Bővülő Európa című kiadvány 2010. első negyedévi számában.
A 2010. január 1. és 2011. június 31. közötti spanyol-belga-magyar EU elnökségre koncentárló kiadványt bemutató sajtótájékoztatón Zádor Márta, az ECOSTAT megbízott főigazgatója elmondta, hogy az általuk publikált indexet (THI) a társadalmi fejlődés átfogó jellemzésére dolgozták ki, 16 gazdasági és mintegy 90 társadalmi mutatót összevetve alakítják ki az 1-5 közötti értéket. Az összevetés alapja az uniós átlag, egyes esetekben az EU maximum.
A THI szerint a magyar társadalom összevont fejlettségi szintje közepes, azaz 3,18, némileg magasabb a gazdaság 2,72-es szintjénél. A kutatóintézet szerint a magyar gazdasági fejlettség egyre növekvő elmaradása az uniós átlagtól főként az erőteljesebbé váló külső és belső egyensúlytalanság következménye. A magyar gazdaság érezhető fejlődése az infrastruktúra - úthálózat, közműellátás - területén következett be.
A THI rámutat arra is, hogy a magyar társadalom leggyengébb pillérét a népességre és a családokra vonatkozó jellemzők jelentik, bár az ország lemaradása ezen a területen az "öregedő európai társadalmakhoz" képest nem olyan drámai. Az ECOSTAT felhívja a figyelmet arra, hogy a munkaerőpiac 2,56-os átlaga és a mínusz 0,44-es demográfiai trend javításra szorul.
Szabó László, az ECOSTAT tudományos tanácsadója - aki az index kidolgozásában jelentős szerepet játszott - hangsúlyozta, hogy bizonyos mutatószámok még finomításra szorulnak, példaként említette, hogy a statisztikai adatok a közbiztonság javulását mutatják, miközben a lakosság ezt másképpen éli meg.
Zádor Márta ismertette a kiadvány megállapításait a spanyolországi gazdasági folyamatokkal kapcsolatban. Hangsúlyozta: kutatásuk szerint a spanyol példa is azt mutatja, hogy az Európai Unió tagállamaiban a válságra való tekintettel bevezetett gazdaságélénkítő csomag mindössze 10 százalékban járult hozzá az unió költségvetési deficitjének növekedéséhez. Az utóbbi időben egyre növekvő hiány oka, hogy a recesszió következtében jelentősen elmaradtak a bevételek, miközben a fokozódó munkanélküliség miatt az automatikus stabilizátorok hatásaként nőttek a költségvetés kiadásai, elsősorban a jólétiek. Vagyis megnyilvánult a költségvetések szerkezeti problémája.
Az ECOSTAT mb. főigazgatója rámutatott: a maastrichti kritériumok önmagukban nem elegendőek egy nemzetgazdaság valódi egyensúlyának megállapításához.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









