Ecostat: lassult, de folytatódott a gazdasági kilábalás decemberben


Decemberben a harmadik egymást követő hónapban emelkedett az Ecostat-Világgazdaság közös mutatószáma, a gyorsulási irányadó (gyia); az index az előző havinál kisebb mértékben, 0,14 százalékkal nőtt a novemberi adathoz képest.

Az Ecostat, MTI-hez csütörtökön eljutatott közleményében hangsúlyozza: a mutató negyedéven át tartó emelkedésére 2008 eleje óta nem volt példa, a gyia novemberben 0,46 százalékkal nőtt, míg októberben 0,18 százalékkal erősödött.

A gyorsulási irányadó összetevői közül hat a növekedés, négy viszont a csökkenés irányába hatott decemberben - fejtik ki a statisztikusok.

A Világgazdaság internetes honlapján csütörtökön megjelent cikk szerint az emelkedés még igen bizonytalan lábakon áll, és egyedül a fellendülőben lévő külkereskedelmen alapul. A Magyarország legfőbb exportpiacának számító nyugat-európai országokban ugyanis a tavalyi harmadik negyedévvel véget ért a recesszió, és már egy ideje javulóban vannak az üzleti várakozások is - fűzik hozzá.

A gyorsulási irányadó (gyia) egy nemzetközi módszereken alapuló mutató, amelyet a GDP-t előre jelző részindikátorokból hoznak létre. A mutató gyakorlati haszna, hogy azonnali képet ad a belföldi folyamatokról, míg a hivatalos statisztikai adatok nemritkán csak több hónap elteltével látnak napvilágot.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.