Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Százmilliót buktak, mire meglett a Michelin-csillag
Megszületett az első magyar csúcsgasztronómiai elismerés: egy Ráday utcai hely kapta meg a nemzetközi ellenőrök kitüntetését. Nem volt azonban egyszerű dolog idáig eljutni: az étterem egyik tulajdonosa az mfor.hu kérdésére elmondta, hogy az elmúlt másfél-két évben nagyjából százmillió forint volt a veszteségük, ami most talán lassan visszajöhet. Mfor.hu-háttér.
A tulajdonosi kör 2007-ben bővült Gerendai Károllyal, akkor döntöttek úgy, hogy nemzetközi szintű csúcsgasztronómiát képviselő étteremmé alakítják át a "régi" Costest - olvasható az étterem honlapján. Érdekesség, hogy Párizsban találták meg a legjobb beszállítókat. Az étterem 2008 júniusában nyílt meg.
Az étteremben a kétfogásos déli menü 3900 forintba kerül, a háromfogásos menüért pedig 4900 forintot kell kicsengetni az ínyenceknek. A nyolcfogásos degusztációs menü 24 000 forintot kóstál, borkísérettel együtt pedig 30 000 forintba kerül, míg az ötfogásos lakomát 15 000 forintért (borokkal együtt 20 000) fogyaszthatjuk el. Az A' la carte választékból a főételekért 5-8 ezer forintot kell fizetni az éhes vendégnek, míg a desszertek 2000 forintnál kezdődnek.
A tulajdonosokat is meglepte, amikor kedd reggel kiderült, hogy a budapesti Costes éttermet Michelin-csillaggal díjazzák a francia magazin bírálói. A szakemberek szerint az elismerés a többi magyar vendéglátóhelyre is pozitív hatással lehet, a következő években újabb csúcskategóriás éttermek követhetik a Costest.
Meglepő elismerés
"Az indulás óta folyamatosan felvállaltuk, hogy csúcsminőséget igyekszünk képviselni, ennek elismerése a Michelin-csillag. Titkon reménykedtünk abban, hogy a bírálók is elismerik a teljesítményünket, de nem ez volt a cél" - mondta az mfor.hu kérdésére Gerendai Károly, a Costes egyik tulajdonosa.
A Sziget főszervezőjeként ismertté vált Gerendai hozzátette: előzetesen azt gondolta, hogy idén még nem valószínű, hogy megkapják a csillagot. "Egyrészt januárban séfet váltottunk, és ilyenkor automatikusan újra kezdik a tesztelést. Tudtuk, hogy január végén ismét jártak nálunk a bírálók, de azt gondoltuk, hogy az egész tesztelési folyamatot újra végig kell majd járni. Másrészt mindössze 2008 nyarán nyitott az étterem, és ritkán szoktak ilyen rövid idő után Michelin-csillagot adni" - emeli ki a tulajdonos.
Az elismerés egyik kézzelfogható hatása az lehet, hogy megnő az étterem látogatottsága, elsősorban a turisták körében. Gerendai Károly elmondta: egyelőre nincsenek felkészülve arra, hogy minden nap teltházzal üzemeljenek. "Januárban, amikor megkaptuk a Dining Guide hazai elismerését a legjobb étteremként, akkor utána volt néhány teltházas napunk, de huzamosabb ideig még nem járattuk csúcsra az éttermet" - vázolta fel.
Buday Gábor, a Magyar Éttermi Szövetség elnöke úgy véli, könnyen elképzelhető, hogy a jövőben a Costesnek is fel kell készülnie arra, hogy esetleg hetekre előre kell majd foglalásokat felvennie a növekvő érdeklődés miatt.
Egyelőre jelentős a veszteség
Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Costes egyelőre veszteségesen működik, a nemzetközi elismerések talán segíthetnek abban, hogy lassacskán profitáljanak a vállalkozásból a tulajdonosok. "Az elmúlt egy-másfél évben nagyjából 100 millió forint volt a veszteségünk, és ebben még nincsenek benne a beruházások, eszközbeszerzések" - mondta kérdésünkre Gerendai Károly.
"Anyagilag mindenképpen jelentős megterhelés egy Michelin-csillagos éttermet felépíteni, hiszen például külföldi séfet kell fizetni" - fűzte hozzá Buday Gábor.
Melyik lehet a következő?
Abban egyetértenek a szakemberek, hogy a Costes sikere a többi magyar étteremre is pozitív hatással lehet. A Magyar Éttermi Szövetség elnöke szerint az elismerés pozitív üzenet a szakma számára is. "Az egyik feltétel például a folyamatosan friss alapanyag, ez pedig a hazai beszállítókat is arra ösztönözheti, hogy még jobb minőségre törekedjenek" - véli Buday Gábor.
A szakember szerint a következő években további négy-öt budapesti étterem lehet esélyes a Michelin-csillagra. Ezzel egyetért Gerendai Károly is, aki szerint jelenleg legalább öt hasonló színvonalú hely van a fővárosban, melyek ugyanilyen eséllyel indulnak a díjért.
A Bloomberg értesülései szerint idén a Michelin szakemberei összesen húsz magyar éttermet próbáltak ki, négy közülük az ajánlott éttermeknek járó Bib Gourmand-t kapta: a 21, az Arcade Bistro, a Bock Bisztró és a Csalogány 26. A Bib Gourmand a csillagok alatti legutolsó szint, eddig a Náncsi néni is Bib Gorumand minősítésű volt, idén azonban törölték a hűvösvölgyi éttermet a listáról.

Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia
Érdemes magyar szállodákban költeni a pénzüket az osztrákoknak
Félmillió felett a SZÉP kártyák száma
Fél áron vehetik meg a hetijegyet a Szigetre visszajárók
Több németországi charterrepülő érkezik idén Sármellékre
Öt százalékos áremelkedéssel kezdődik a balatoni hajózási szezon
"Szeretnénk folyamatosan a lehető legjobbat nyújtani, ehhez még nagyon-nagyon sokat kellene javulni, fejlődni. Egyelőre a cél az, hogy megtartsuk az egy Michelin-csillagot, majd az évek során tovább javuljunk" - válaszolta kérdésünkre aterveket a Costes tulajdonosa.
Idén 55 európai étterem kapott egy Michelin-csillagot, így az újakkal együtt már 271 ilyen hely van Európa fővárosaiban, ehhez az elit körhöz csatlakozott most a Costes.
Csak az étel számít, nem a tálalás
Az eredetileg gumiabroncsgyártó Michelin 1900-ban adta ki először étteremkalauzát, azóta a válogatások több mint 700 millió példányban keltek el világszerte. A kalauz az éttermeket öt szempont szerint értékeli: az ételek minőségének vizsgálata; a sütés, főzés, ízesítés tökéletessége; a konyha eredetisége, stílusa; az „ár-érték” arány; a látogatások gyakorisága.
A névtelen kritikusok véleményezése alapján, kap az étterem egy vagy több csillagot. A vizsgálat során csupán az ételeket minősítik a felszolgálást, a teríték minőségét, a dekorációkat nem veszik figyelembe. Az inspektorok évente nagyjából 250 éttermet látogatnak meg, kiadványukban a Main Cities-ben Európa 20 országának 43 városában lévő éttermei és szállodái szerepelnek.
Egy Michelin-csillaggal minősíti a Vörös Könyv a „a kellemes úti kitérőt jelentő, kiváló fogásokkal büszkélkedő” éttermeket. Két Michelin-csillagot kapnak azok a kitűnő éttermek amelyek miatt érdemes az utazóknak hosszabb kitérőket is tenni. Három Michelin-csillagot adnak azoknak a helyeknek, amelyek meglátogatása külön utazást is megér.
Beke Károly
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









