Egy hétig tartott az M1 előretörése


Az Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönhetően az egy héttel korábban a közszolgálati csatornára váltók a dalverseny után elhagyták a csatornát. Így a 20. héten az M1 nézettsége ismét jelentősen visszaesett. Az RTL-nél Alekosz nem tudja Való Világ sikerét megismételni.

Kuponon innen és túl
Kuponon innen és túl
  • Hol a pénz a kuponozásban?
  • Kupon és/vagy klubkártya?
  • Lojalitásprogramok tapasztalatai
  • Hogy működnek a kedvezménykáryták?


Jelentkezzen kedvezményes áron!

Míg a 19. héten az M1 hatalmasat tudott javítani, addig 7 nap elteltével a közszolgálati csatorna gyorsan visszasüllyedt. Az adó a közepes csatornák sereghajtó helyére csúszott vissza, egy hét alatt elveszítve a korábban átkapcsoló nézőket. Nagy titkot persze az ingadozásban nem érdemes keresni, csupán annyi történt, hogy korábban az Eurovíziós Táncdalfesztivál révén az M1 két estén is versenyben volt a nagy kereskedelmi csatornákkal, Wolf Kati népszerűsége azonban a tévéadó számára gyorsan elillant, és ezzel együtt a nézettség is.

Fogalmazhatunk persze úgy is, hogy helyreállt a rend, hiszen az év eddigi szakaszát jellemzően az M1 nézőinek lassú lemorzsolódása jellemezte főműsoridőben a 18-49 éves korosztály körében. Miután a közmédiumoknál költségcsökkentés, és néhány hónapja szakmai koncepcióváltás zajlik, könnyen kijelenthető, hogy az M1 egyhamar nem lesz komoly versenytársa a két országos kereskedelmi adónak.

Igaz, az esti időszakban a kereskedelmileg fontos korcsoportban a TV2 is csak villanásokra képes, egy-egy műsor erejéig tudja megszorítani, illetve legyőzni az RTL Klubot, tartósan azonban nem sikerül csökkenteniük a piacvezető csatorna előnyét. Nem volt ez másként a 20. héten sem, hiszen minden főműsoridős sávot a 18-49 éves korosztályban az RTL Klub nyert meg. Igaz, az M1-et otthagyó nézők közül hasonló arányban nézték az RTL Klubot, mint ahányan a TV2-t választották, így minimális mértékben, de 10 százalékponton belülre került a második számú kereskedelmi adó.

A csatornák számadatait átfutva az RTL Klub korigálta a 19. heti visszaesést, a csatorna a 18-49-es korosztályban a főműsoridő alatt átlagosan 30,6 százalékos közönségarányt ért el. A TV2 10 százalékponttal elmaradva 20,7 százalékot ért el. A Cool meg tudta tartani korábbi jó számait (5,2% SHR), a Viasat pedig még javítani is tudott (4,9% SHR). A Film+ mérsékelten (3,9% SHR), míg az M1 (3,2% SHR) látványosan zuhant.

Az üldözők szempontjából reményre adhat okot, hogy a Való Világot váltó, illetve ott országszerte ismert arccá váló Alekosz műsora korántsem olyan fergeteges, mint a valóságshow volt. A feleségkereső program persze így is a csatorna közönségarányát meghaladó számokat ér el. Arról nem is beszélve, hogy a Médiatanács súlyos büntetései könnyen elriaszthatják az RTL Klubot, hogy ősszel is belevágjanak egy, a VV-hez hasonló valóságshowba. (lásd: Alekoszra feni a fogát a Médiatanács)

A délutáni műsorsávban ugyanakkor a TV2 visszavette korábbi vezető helyét, miután a Seherezádé török szappanopera veri az Ezel című sorozatot, majd a TV2 Tények című műsora is három alkalommal jobb számokat ért el, mint az RTL Klub Híradója. A Barátok közt mindazonáltal nagyon erős, ami továbbra is biztosítja a z RTL Klub piacvezető pozícióját.

A heti kronológián átfutva gyakorlatilag magunkat ismételjük, annyira a papírforma szerint alakultak a történések. Hétfőn ismét a Dr. Csont uralta a késő esti időszakot, amely ismét a hét legnézettebb külföldi sorozata lett, majd a Showder Klub is jobb volt a konkurens adóknál. Kedden Matt Damon bejött a TV nézőknek, hiszen a Bourne-rejtély megszorongatta a Vészhelyzetet és megverte a Grace Klinikát. Szerdán a Rendőrakadémia aktuális része (7.), ezúttal nem tudta felülmúlni a Doktor House című sorozatot. Csütörtökön Fábryt választották a nézők, míg pénteken a Nagy Duett volt az esti időszak kedvence.

A hétvégén ezúttal nem kis meglepetésre a szombat volt szorosabb A testőr című film majdnem borsot tört az RTL vezetőinek orra alá. Vasárnap a Csúcsformában harmadik epizódja okozott komoly gondot, hiszen a Taplógáz című mozi nem volt ellenfele.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.