Egyeztetést követelnek a bohócforradalom résztvevői


A szakszervezetek által csütörtökre meghirdetett figyelemfelkeltő demonstráció az előzetesen jelzettnél több résztvevőt mozgatott meg. Az indulás előtt negyed órával már háromszáz autót regisztráltak a résztvevők. A háromkor induló autós felvonulás kapcsán a szakszervezetek azt ígérik, nem bénítják meg a város forgalmát. Mfor.hu-tudósítás.

Négy szakszervezeti szövetség tart ma autós figyelemfelhívó demonstrációt 15 megyeszékhelyen, négy megyeközpontban pedig tüntetések lesznek. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) előzetesen több ezer résztvevőt várt a megmozdulásokra.

Élénk érdeklődés, visszafogott tömeg

A térről délután háromkor induló autós menet kapcsán a szervezők előzetesen 100-150 járművel kalkuláltak, ám az mfor.hu tudósítója szerint 300-nál több jármú halad végig az Andrássy úton, majd az Erzsébet-hídon át Budára, a Lánchídon pedig vissza a Hősök terére.

A szakszervezetek azt követelik a kormánytól, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat az érdekképviseletekkel a munka világát, a nyugdíjakat, és az oktatást érintő valamennyi kérdésben, még a döntések előtt. Az érdekvédelmi szervezetek korábban élesen bírálták a kormánynak azt a döntését, mely szerint megszűnik az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) (lásd: "Ez a legsötétebb Balkán" - Kiverte a biztosítékot Orbánék lépése), helyette pedig létrejön a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, melyben a kormány csak résztvevő lesz, a különböző munkavállalói, és munkaadói szervezetekre, valamint a civil szervezetekre és az egyházakra bízza a megegyezést.

A lapunknak a fenti igényeket erősítette meg a helyszínen Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke, aki azt hangsúlyozta, hogy nem azért mentek utcára, hogy teljesen megbénítsák a várost, hanem mert érdemi egyeztetést akarnak a kormánnyal. (Ennek ellenére az Andrássy úton gyakorlatilag megállt a közlekedés.)  A téren a "beígért" bohócruhás tüntetők is megjelentek. Az érdekképviselet közül minden jelentősebb szakszervezet képviselteti magát, így többek között zászlókkal vagy tarnszparensekkel érzékeltette jelenlétét a LIGA, az MSZOSZ, a Szolidaritás, a VDSZ, az ÉDOSZ és a BRDSZ is.

Az mfor.hu tudósítója szerint az Alkotmány utcában néhány ezer fős tömeg jelent meg, a helyszínt a tüntéstől "eltiltott", és a belügyminiszter által "fokozott közbiztonsági ellenőrzés" miatt mozgósított rendőri állomány le is zárta. A tömegben így elsősorban tűzoltók láthatók jelentős számmal, mellettük itt is a bohócruhás jelmezbe öltözött tiltakozók tűnnek ki a sokaságból. A Kossuth tér felöl is a tűzoltók "számbeli fölénye" állapítható meg. A Parlament előtt nincsenek tüntetők, és nem is lehet tiltakozást szervezni. A Kossuth téren jelenleg is szabadtéri fotókiállítás található, így minden olyan demonstrációt, amit oda szeretnének bejelenteni, az illetékesek joggal elutasítanak. (A tilalomra információnk szerint a szervezők felhívták a résztvevők figyelmét.)

A demonstráció ugyan hivatalosan csak négykor kezdődik, ám már állnak a szavazófülkék, ahol a jelenlevők szimbolikusan visszavonhatják a Fideszre adott szavazataikat, tudósítónk szerint sokan így is tesznek. A helyszíni beszélgetések szerint – részben a már említett belügyminiszteri döntés miatt - sokan csak a munkaidő után tudnak a demonstrációhoz csatlakozni. A szakszervezetek által szervezett autó felvonulás résztvevőit is az Alkotmány utcába várják, így az esti órákban akár tízezeres tömeg is összeverődhet. (update: az mfor.hu információ szerint közel tízezren vonultak fel a Sándor-palotához az esti órákban.)

Miért tiltakoznak?

Indul a Tőzsde GP!
Indul a Tőzsde GP!

A legjobb edzésmenő 1 millió, a győztes 10 milliót kap befektetésre!
Tanuljon és nyerjen velünk!

Mint ismert az Országgyűlés csütörtökön kezdi meg az általános vitát egy munkaügyi módosító csomagról, - amely számos ponton megváltoztatja a Munka törvénykönyvét, illetve rendelkezik a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács felállításáról. Borsik János, az ASZSZ elnöke elmondta: tiltakoznak a Munka törvénykönyve (Mt.) tervezett módosítása ellen. Az például, hogy a túlórát pénz helyett szabadidőben is "ki lehet fizetni", Borsik János szerint keresetcsökkenést jelent a munkavállalók számára, ez pedig a rendszerváltás óta nem fordult elő.

Az Mt. változtatása kapcsán a szakszervezetek nem értenek egyet azzal sem, hogy véglegesítenék azt a - válság miatt eredetileg csak az idei év végéig hatályban lévő - szabályt, amely szerint a rendes munkaidő mértékének átmeneti csökkentése miatt fel nem használt munkaórák hosszabb időre átcsoportosíthatók úgy, hogy később a munkavállalók heti 44 órát is dolgozhatnak, heti 40 órára járó bérért.

Az érdekképviseletek ellenzik a nyugdíjrendszer átalakítását, és úgy vélik "fenyegetés alakult ki a nyugdíjasok, illetve a nyugdíjba készülők felé" - mondta az elnök. Szerinte több mint 11 százalékos munkanélküliségi ráta mellett "ostoba döntés" megszüntetni a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíjat. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke hozzáfűzte: tiltakoznak a munkanélküli-  és a szociális ellátások drasztikus csökkentése, valamint az országos bérmegállapodás megszüntetése ellen. Ellenzik azt is, hogy a kormány a jövőben "egyoldalúan" állapítsa meg a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot - mondta Pataky Péter.

A rendőrök a nyugdíjukat féltik

A szakszervezetek demonstrációjával egyidőben az Alkotmány utca és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében tüntetnek a fegyveres testületek, melyek főleg a korkedvezményes nyugdíjak megszüntetése ellen tiltakoznak. Ebben a kérdésben a kormány elszántnak tűnik, sőt már Schmitt Pál köztársasági elnök is aláírta azt az alkotmánymódosítást, amely csökkenthetővé, illetve szociális ellátássá alakíthatóvá, valamint megszüntethetővé teszi az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátást.

A csütörtöki demonstrációt Árok Kornél és Kónya Péter szervezték magánemberként, ők egyébként a fegyveres és rendvédelmi dolgozók képviseletében többször tárgyaltak a miniszterelnökkel. A tervek szerint a demonstráció déltől este nyolcig tart, azt követően pedig fáklyás menet indult a Sándor-palotához, ahol Schmitt Pál köztársasági elnökkel ismertetik az általuk csak "bohócforradalomnak" akció eredményét. A terv az, hogy a résztvevők egy ideiglenes szavazófülkében utólag visszavonják a Fidesz-KDNP-re tavaly leadott szavazatukat, majd ezt közlik az államfővel is.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.