Egyelőre tovább szünetel az acélgyártás Diósgyőrben


Egyelőre senki nem tudja biztosan, újraindul-e a tavaly december óta termelését szüneteltető diósgyőri kohászatnál az acélgyártás és a hengerlés, a kohászati társaság esetleges jövőjéről az úgynevezett kohászati krízis munkacsoport is értekezett szerdán.

Káli Sándor (MSZP), Miskolc polgármestere által kezdeményezett munkacsoport ülésén Mladen Pejkovics, a diósgyőri kohászatot működtető DAM 2004 kft. ügyvezetője azt mondta: a diósgyőri acélgyártás szünetel, de nem szűnik meg.

A tárgyalást követően kiadott közlemény emlékeztet: a diósgyőri cég 90 százalékban az autóipart látja el alapanyaggal, a válság miatt azonban nem kapnak elég megrendelést, ezért kell szüneteltetni a termelést.

A tájékoztatás szerint "szükség van egy strukturális átalakításra is azért, hogy a DAM újra versenyképes legyen". A cég vezetője ismét megerősítette, hogy a DAM-nak nincs vége, a tulajdonosok egyértelmű szándéka újraindítani a termelést.

A cég ugyanakkor hétfőn azt közölte a regionális munkaügyi központtal, hogy májusig két lépcsőben 16 ember híján valamennyi munkavállalóját elküldi a cég, összességében 878 embertől válik meg.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.