Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában ezúttal megemlékezünk egy olyan bazárról, amely kísértetiesen hasonlít arra, amelyet a korábbi számunkban bemutatott velencei kalandor, Gritti tervezett a XVI. században.
hirdetés
Az 1849-ben elbukott forradalom után Bécsből bevezetett elnyomás nem csak nemzeti életünket, hanem gazdaságunkat is erősen megterhelte. A pangás csaknem egy évtizeden át tartott, s a kereskedelem csak az 1860-as években kezdett valamelyest fölélénkülni. Pest város tanácsa, érezvén az idők szavát úgy döntött, az Alduna-soron kereskedelmi központot létesít. A képviselők azt remélték, hogy az itt tanyát verő boltosok révén több pénz folyik be a kasszába.
A tervek hallatán jelentkezett gróf Andrássy Manó, aki egy hazai termékeket kínáló árucsarnok létesítését javasolta, s be is mutatta a Maygreber és Gerster építészeti iroda által összeütött terveket. E szerint a Lánchíd pesti hídfőjétől a mai Vigadó előtti téren keresztül egészen a Petőfi téri ortodox templomig egy pláza épülne festett tégla- és gipszfalakkal, üveggel borított árkádokkal és a hajókikötőhöz vezető alagutakkal. Az ügy egész jól haladt, ám végül mégsem fogadták el a szenátorok.
Egyes várostörténészek úgy hiszik, az áldás azért maradt el, mert Andrássy nem akart „különdíjat” fizetni némelyik hivatalnoknak és városatyának, míg mások szerint a pesti kereskedőréteg golyózta ki suttyomban a váratlanul felbukkanó konkurenciát. Attól féltek ugyanis, hogy az új bolt dömpingben kínált termékeivel lenyomja az árakat, s így nekik jelentősen csökken vagy – horribile dictu – ugrik a bevételük. Anno a hazafiak körében keringett egy olyan elképzelés is, hogy a „nem” mögött a bécsi kormány állt. Odaát ugyanis nem fűződött érdek a magyar főváros fejlesztéséhez, ezért ügynökeik révén utasították a polgármestert, ejtse el az egészet.
S hogy esélyünk se legyen a tények pontos megismerésére, némelyek szerint (s erre a korabeli sajtóban is lelhetünk áttételes utalásokat) mindezekkel szemben akár az is lehetett a kudarc oka, hogy Andrássy nem számolta ki pontosan a megtérülési mutatókat, s a mögötte álló pénzemberek ezt látva magára hagyták a szemükben fantasztának tűnő grófot.
Mindössze annyi bizonyos, ha Andrássy Manó ötlete megvalósul, az első pláza nálunk nyílik meg, s most (ha a háborúban szét nem lövik vagy az ötvenes években le nem bontják) büszkén mutogathatnánk, mint turistaszenzációt...
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.