Egymilliárdot költöttünk csokimikulásra

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése


A karácsonyi szezonális édességek kiskereskedelmi forgalma várhatóan meghaladja a 2 milliárd forintot az idén is. Tavaly 4 százalékkal nagyobb, mintegy 2 milliárd forintos bevételt értek el a boltok az ünnepek körüli hetekben, mint egy évvel korábban. Többek között ezt állapítja meg az ACNielsen piackutató vállalat.

Legkeresettebbek a Mikulás figurák, amelyeknél közel 1 milliárd forint bevételt ért el a kiskereskedelem az elmúlt három év november-decemberében. Utánuk értékben a Mikulás csomagok következnek, 350 millió forint körüli forgalommal, majd a játékkal kibővített édesség-csomagok, 300 millióhoz közelítő piaccal. A karácsonyfa csoki díszek, továbbá egyéb üreges figurák és adventi naptárak kiskereskedelmi eladásai 100-100 millió forint körül mozogtak tavaly.

A csokoládéfajták közül a kedveltségi ranglistán mennyiségben a nugát, értékben a tej vezet évek óta. Az átlagárak részben csökkentek, részben nőttek tavaly decemberben, az egy évvel korábbihoz képest. A legkedveltebb szegmens, a Mikulás figura egy kilóra jutó átlagára 2 049 forint volt múlt év decemberében, 5 százalékkal kevesebb, mint tavalyelőtt. Darabonként viszont a tavaly decemberi 125 forintos átlagár 12 százalék növekedést jelent az előző évihez képest.

A családok hol szerzik be a karácsonyi szezonális édességeket? Egyre nagyobb a hipermarket piaci részesedése, amely értékben tavaly már elérte az 57 százalékot. Második legfontosabb a 401-2 500 négyzetméter közötti bolttípus, amelybe a szupermarket és a diszkont tartozik. Utána az 51-200 négyzetméter közötti hagyományos üzlet következik, majd az 51-200, s végül az 50 négyzetméteres vagy annál kisebb.

Menedzsment Fórum




MFOR Marketing konferencia

VI. Mfor Marketing Konferencia
Hirdetők, médiumok, trendek - Merre tart az online reklámpiac?
2010. október 7. (csütörtök) - Budapest

  • Milyen számokat produkált az internetes reklámszektor az első félévben?
  • Mely hirdetési típusok erősödtek, kik a vesztesek?
  • Merre tart a hirdetések iránya?
  • A klikkfetisizmuson túl
  • Hogyan lehet a klasszikus online eszközökből a maximumot kihozni?
  • A közösségi oldalak legújabb trendjei - Középpontban az online brandépítés


További információ

.
Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

.
hirdetés
A vezetői munka kulcsa a szervezésA vezetői munka kulcsa a szervezés

Az egyik legfontosabb vezetői feladat a szervezés. Annak érdekében, hogy a cégen belül megfelelő gördülékenységgel menjen a munka, számos dologra tekintettel kell lenni egy menedzsernek.

.
Olvasói sarok
[ 2010-09-09 ] CHF: a fekete leves csak most jön - kiralyb
" A bérlakás kérdéshez még annyit érdemes hozzátenni, ..."
[ 2010-09-09 ] Dávid és Góliát: Most Goliát mégsem olyan okos? - V_P
" józsi: Trambulin: élniakaróvállalkozó: Még egy d..."
[ 2010-09-08 ] Történelmi lépés – 3 százalék alatti hiányt ígér a kormány - Koza
" A jó szándék respektálandó, ám némi logikai bukfence..."
[ 2010-09-08 ] Szász Károlyt nem aggasztja a frank szárnyalása - BBCS
" Szász Úrnak valószínűleg nincs devizahitele. Csak ..."
[ 2010-09-07 ] Üzlet képekben: A Golf vetélytársának szánják a magyar Mercedest - maxigaz
" Persze hogy jól néz ki (majdnem mindenhol), hiszen s..."
További témák >>
hirdetés
.