Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Egyre kisebb a nyomtatott lapok forgalma
Az elmúlt egy évben hónapról hónapra egyre kevesebb magazin, napilap fogyott - derült ki a Matesz 2008. első negyedévi gyorsjelentéséből.
A vezető közéleti lapoknak sem sikerült megőrizni pozíciójukat: például a Népszabadság összesen értékesített példányszáma 2007 első negyedévében 131 ezer 764 volt, az idei év hasonló időszakában pedig már alig több mint 116 ezer. Hasonló tendenciát mutat a Népszava és a Magyar Nemzet eladása, a Nemzeti Sportnak viszont - ha minimálisan is - sikerült javítania eladásain.
Ennél is jelentősebb sikert könyvelhetett el a Bors, amelyből - pontosabban jogelődjéből, a Színes Bulvár Lapból - egy évvel korábban még csak 66 ezer 912 fogyott, addig az idei első három hónapban már 76 ezer 826 kelt el belőle. Közben a Blikk forgalma csaknem ugyanennyit csökkent. Nem dicsekedhet a HVG sem, hasonlóan a szórakoztató a magazinokhoz vagy a tévé-rádió újságokhoz. Jelentősen visszaesett az idei első negyedévben a bázishoz képest a Story, a Kiskegyed és a TVR Újság értékesített példányszáma is.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









