Egyre több cég vigyáz egészségünkre juttatásokkal


Egyre több munkáltató érdeklődik a már meglévő, vagy még csak tervezett béren kívüli juttatások rendszerének megoldásai iránt - állapítja meg a Mercer Kft. legfrissebb felmérése. Eszerint a jövőben a különböző egészségprogramok, egészséggel illetve egészségmegőrzéssel kapcsolatos juttatások elterjedésére számíthatunk hazánkban, de várható a határokon átnyúló nyugdíjprogramok terjedése is.

A Mercer Kft. 2007 márciusában - 2004 óta negyedszer - végzett online felmérése 86 különböző nagyságú és profilú vállalat bevonásával vizsgálta a béren kívül nyújtott juttatások rendszerének gyakorlatát, az utóbbi időszak adózási változásainak hatását és az alkalmazott adminisztrációs és pénzügyi megoldásokat.

A felmérés szerint az utóbbi évek, hónapok adózási szigorításai egyre kevesebb lehetőséget hagynak a munkáltatóknak az egyes juttatások adómentes határainak kihasználására. Ugyanakkor a juttatások bővítésének illetve szűkítésének oka elsősorban mégis a dolgozói elégedettségben rejlik. A megkérdezett cégek fele a cafetéria-portfólió változásának okaként a dolgozói érdeklődést illetve érdektelenséget jelölte meg.

Az eddig elterjedt juttatási elemek listája akár bővülhet is a jövőben - állapítja meg a Mercer Kft. Hosszú távon mindenképp számítani lehet a különböző egészségprogramok, egészséggel illetve egészségmegőrzéssel kapcsolatos juttatások elterjedésére Magyarországon is. A felmérés szerint másik lehetséges irány a határokon átnyúló nyugdíjprogramok terjedése, amelyek iránt már most elkezdődött az érdeklődés a magyar cégek részéről.

A cégek többsége fix összegben gondolkodik

A Mercer felmérése alapján a kedvezőtlen adóváltozások egyre inkább a fix keretösszegek terjedésének kedveznek, mivel egy magas keretösszeggel rendelkező munkavállaló egyre kevésbé tudja hatékonyan elkölteni a keretét. A Mercer felmérésébe bevont cégek 62,5 százaléka egységes fix összegben határozta meg az egy főre jutó büdzsét. Az egységes keretösszeg átlagban 228 ezer forint az idei évben.

A nagy értékben adómentesen igénybe vehető juttatások egyösszegű kifizetéséről a vállalatok eltérően vélekednek. A minimálbér erejéig adómentesen adható üdülési csekk esetén például reális igénye lehet a dolgozónak, hogy a teljes értékű juttatás a nyári szezonra elérhetővé váljék számára.

A cégek nagy része - az évközi kilépéstől tartva - óvatos a kifizetésekkel kapcsolatban. A megkérdezett vállalatok 12,5 százaléka csak akkor teszi elérhetővé az ilyen juttatási elemeket, amikor "a dolgozó már jogosult a teljes összegre". A legtöbb cég, a megkérdezettek 44 százaléka azonban az év meghatározott szakában teszi elérhetővé a juttatást, vagyis kivárják, amíg a dolgozó számláján némi összeg rendelkezésre áll, a hátramaradó részt pedig akár előre megfinanszírozva, például félévkor vehető igénybe a juttatás.

Töretlen az étkezési utalványok népszerűsége

A legnépszerűbb cafeteria elemek 2006-ban az étkezési és melegétel utalvány, valamint a beiskolázási utalvány volt - közölte az Accor Services Magyarország Kft. Ez év első negyedévében ugyanezek az utalványok ugyan megtartották első

helyüket a népszerűségi listán, de jelentősen megnőtt a Ticket Web internet utalvány iránti igény. A korábbi közlés szerint az étkezési jegyek forgalmazásával is foglalkozó Accor Services Magyarország Kft. az idei évre az étkezési utalványok adómentes értékhatárának emelését meghaladó forgalomnövekedésre számít. Az idei évben az utalványok adómentes értékhatára átlagosan 11 százalékkal nőtt. Az Accor Services számításai szerint ezzel 5-6 százalékot meghaladó mértékben emelkedhet a cég forgalma.

A hideg étkezési utalványok adómentes határa ötezer forintra, a melegétel-utalványoké pedig tízezer forintra emelkedett 2007. január 1-jétől.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.