Budapesten két nagyobb társaság foglalkozik kerékpárok bérbeadásával és túrák szervezésével. Mellettük több kisebb cég is belépett a bérlő piacra, ám jelentőségük ma még nem nagy. A kerékpáros turizmusban van lehetőség Budapesten is, ám komolyabb kormányzati szerepvállalásra lenne szükség - már ami a bicikliutakat illeti. Mfor.hu háttér.
Fennen hirdetik(Mfor-montázs)
Egyelőre nem árasztják el a bérelhető biciklik a várost. Összességében ma még nem aranybánya egy ilyen vállalkozás, ugyanakkor egyre többen mocorognak a piacon. A potenciál megvan, a kultúra és
némi kormányzati támogatás azonban még hiányzik.
A túrákra szakosodott Yellow Zebra a legrégebbi cég a budapesti piacon, több mint tízéves múltra tekint vissza. A magyar-amerikai tulajdonú társaság egyszerre nyolcvan
kerékpárt tud az érdeklődők rendelkezésére bocsátani. Kizárólag a külföldi turistákat próbálja elérni, hiszen honlapja magyar nyelven nem tekinthető meg, angolul, franciául, spanyolul
viszont igen.
Hajtsatok, pajtások!
Pár ezresért bringázhatunk
Naponta hozzávetőleg 2500-3500 forintot kell fizetni egy kerékpár bérléséért. Persze ha csak egy rövid tekerésről van szó, öt-hat órára is ki lehet venni a biciklit. Ez csak 1500-2000 forintba kerül, és nem is kell éjszakára elhelyezni biztos helyre. Minél több napra veszünk bérbe kerékpárt, annál olcsóbban jövünk ki napi bontásban. Így a palettát nézve akár kétezer forintért is miénk lehet a jármű, ám ehhez már több mint egy hétig kell azt birtokolni. A bérelt kerékpárokhoz sisak is jár, és tekintettel arra, hogy Budapesten nem ritka a defekt, a bérbeadókat jellemzően bármikor segítségül lehet hívni.
A legjelentősebb magyar tulajdonú társaság a Budapestbike.hu, amelyet három éve alapított néhány fiatal "bringás". (Közülük ketten egyébként a Hajtás Pajtás
futárcégben is érdekeltek.) A bérbeadással és túráztatással egyaránt foglalkozó társaságnak több tucat saját kerékpárja van, ám ami még fontosabb: egyszerre akár több száz kétkerekűt is
hadrendbe tudnak állítani.
A legnagyobb egy 240 kerékpárt igénylő megrendelés volt, amikor egy holland társaság rendezett összvállalati biciklizést a városban. A Budapestbike.hu narancssárgára festett bringái egyébként
saját "fejlesztésűek": amikor három éve elindult a cég, egy futárral tesztelték, milyennek kell lennie egy igazán strapabíró járműnek.
Tíz-húsz bringa és a túrák
Egy meleg nyári napon átlagosan tíz-húsz biciklit visznek - mondta kérdésünkre Rapaport Gábor, a Budapestbike.hu egyik tulajdonosa, ügyvezető igazgatója. Emellett minden nap
délelőtt tízkor indul a négyórásra tervezett városnéző túra, amely során nem a szokványos Budapest képet kapják a turisták.
Pár ezresért bringázhatunk
Naponta hozzávetőleg 2500-3500 forintot kell fizetni egy kerékpár bérléséért. Persze ha csak egy rövid tekerésről van szó, öt-hat órára is ki lehet venni a biciklit. Ez csak 1500-2000 forintba kerül, és nem is kell éjszakára elhelyezni biztos helyre. Minél több napra veszünk bérbe kerékpárt, annál olcsóbban jövünk ki napi bontásban. Így a palettát nézve akár kétezer forintért is miénk lehet a jármű, ám ehhez már több mint egy hétig kell azt birtokolni. A bérelt kerékpárokhoz sisak is jár, és tekintettel arra, hogy Budapesten nem ritka a defekt, a bérbeadókat jellemzően bármikor segítségül lehet hívni.
Megismerhetik például a pesti bolhapiacot, lángost ehetnek a Vásárcsarnokban, vagy piknikezhetnek a Városligetben - sorolta az ügyvezető a lehetőségeket.
Mindez ötezer forintba kerül, amelyhez nemcsak a biciklik, hanem egy vezető is "jár".
A túra egyébként szabadon módosítható az igények szerint. Ha valaki a klasszikus látványosságokat akarja látni, az is teljesíthető, bár alapesetben elkerülik a Halászbástyát és hasonló, unalomig
ismert helyeket. A cég szervez például kocsmatúrákat is - persze kerékpár nélkül. Itt az ismert fővárosi romkocsmákat keresik fel.
A Balaton körül borkóstolással
hirdetés
Hasonlóképpen szabadon építhető fel a cég balatoni túrája. Alapesetben egy hétnapos Balatont megkerülő útról van szó. A
panziós szállást, étkezést, borkóstolást és természetesen a kerékpárokat, felszerelést is magában foglaló kiruccanás 130 ezer forintba kerül.
A konkrét túratervet az igények alakítják ki. Vagyis ha valaki sátrazni akar, az is megoldható, ha valaki pedig nem szeretné maga cipelni csomagját, az is.
Kérdésünkre, hogy nem túl drága-e a program, Rapaport Gábor azt felelte: egyáltalán nem akarták, hogy "olcsó" túra legyen. Tartalmas és minőségi programot kell biztosítani a turistáknak - tette
hozzá.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.