Egyre vonzóbb a romániai munka a magyarok számára


Elképesztő tempóban emelkednek a bérek Romániában, így apadt az ottaniak magyarországi álláslehetőségek iránti érdeklődése, másrészt a romániai cégek Magyarországról toboroznak segéd- és szakmunkásokat, de a felsőfokú végzettségüek iránt is egyre nagyobb a kereslet - írja a Világgazdaság.

Míg néhány éve a hazai fejvadászok Romániából hoztak orvosokat, mérnököket, addig mára egyre több ottani fejvadász visz ki műszaki diplomásokat és cégvezetőket.

A Hewitt Associates átfogó kompenzációs kutatása szerint itthon 7,2, Romániában viszont közel 11 százalékkal nőhetnek a felsővezetői fizetések az idén, a fizikai dolgozóké pedig 6,5 százalékkal nálunk, és kilenccel a szomszédban.

Az is tény ugyanakkor, hogy a menedzseri fizetések között még mindig nagy a különbség, például a HR- és az értékesítési terület irányítóinak alapbérében. Igaz, a teljes éves pénzjövedelemben már csak 10-20 százalékos a differencia. A kiegyenlítés folyik, hiszen Romániában januárban 30,7 százalékkal volt magasabb a havi nettó átlagjövedelem, mint egy évvel korábban. Ez 21,8 százalékos nettó reáljövedelem-emelkedés.

Az átlagjövedelem még mindig elmarad a magyarországitól: januárban nettó 82,4 ezer forintnak megfelelő volt Romániában, s 125,1 ezer Magyarországon - számol be a Világgazdaság. 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.