Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Egységesítik az idegenforgalmi adót a fővárosban
Egységesítik az idegenforgalmi adó kivetési gyakorlatát a budapesti kerületek és a főváros, ennek alapja a 4 százalékos adómérték lesz - jelentette be Rogán Antal (Fidesz-KDNP) V. kerületi polgármester szerdán, miután az érintett önkormányzatok egyeztettek a kérdésben.
Rogán Antal arról is beszámolt: a 4 százalékos adómérték egynegyedét, vagyis egy százalékot egy közös marketingalap létrehozására fordítják. Ennek összege az idei számokból kiindulva 700 millió forint, ezt a Magyar Turizmus Zrt., illetve az állam kiegészítené ugyanekkora összeggel, vagyis egy 1,4 milliárd forintos alap jöhet létre - ismertette a belvárosi polgármester.

Az áfa-visszatérítés meghosszabbítása rontja a cégek likviditását
NAV: tavaly 463 ezren adták be késve az szja-bevallásukat
Lejár ma az szja bevallások határideje
Együtt lobbiznak a távközlési cégek a távközlési adó miatt
NAV: az eddig beérkezett szja-bevallások közül minden negyedik hibás
Hosszabb nyitva tartás a NAV-nál az adóbevallási hajrában
Rogán Antal azt is jelezte: az egységesítés a jelenlegi törvényi keretek között rendezhető, módosításra nincs szükség emiatt.
Kitért arra is, hogy ilyen nagyságrendű forrás még nem volt a fővárosi marketing területén, ennek felhasználására pedig egy közös desztinációs szervezetet kell létrehozni.
Kifejtette azt is, hogy nagy hangsúlyt szeretnének fektetni az online kommunikációra, segíteni az ide érkezők eligazodását, programokban való tájékozódását, hogy Budapest "otthonos, vendégbarát város képét sugározza".
Az V. kerület vezetője jelezte: egységes alapra helyeznék kerületi marketingeszközöket is, vagyis az online felületeket és más kiadványokat is.
Bánki Erik (Fidesz), a parlament sport és turisztikai bizottságának elnöke a megállapodás kapcsán úgy fogalmazott: "egy újabb 20 éves probléma ezzel kipipálva", hiszen 1990 óta nem volt példa arra, hogy a kerületek meg tudtak állapodni az egységes adóbeszedésben. Mint mondta, ez jelentős lemaradást okozott a "versenytársakkal szemben", miután Prágában a ’90-es elején, Bécsben pedig ennél korábban rendezni tudták a kérdést.
Hozzátette: ennek köszönhetően a válság idején Bécs 4 millió euróval, Prága pedig több mint 2 millió euróval tudta emelni a marketing-költségvetést. Ennek jóvoltából a két fővárosban nem volt jelentős visszaesés - magyarázta a bizottsági elnök.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









