Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Egyszerre szép és ijesztő az iWiW-sikersztori
A magyar felhasználók jórészt az alapfunkciókra használják a közösségi portált, ezért a fejlesztők is ezeket akarják először javítani. Az iWiW-ben ugyanakkor hatalmas potenciál van, ami rémisztő is a tulajdonos számára, mivel nem tudnak minden igényt kielégíteni – nyilatkozta az mfor.hu-nak Simó György, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese.

- Mennyire érinti a válság a Magyar Telekomot?
- Egy ilyen válság sosem jön jókor, mert tele van bizonytalansággal az egész piac, ugyanakkor ez nem a technológiai szektort érinti elsősorban. A telefonálás alapigény, egyelőre nem látjuk azt, hogy visszaesne a forgalom. Ami pedig az innovációt illeti: a recesszió rengeteg lehetőséget is a felszínre hozhat, sokkal könnyebb vásárolni a piacon.
- Vannak már konkrét célpontok?
- Erről még korai beszélni, a felvásárlásoknak megvan a maga menetrendjük. A következő hónapokban derülnek majd ki a konkrét célpontok, addigra tisztázódik az is, milyen hatással lesz ránk a válság.
Az iWiW a magyar web központja

Készülnek a jövő évi büdzsék, túl sok jóra senki sem számít, az üzenetekben már most is vannak változások.
Legyen ott Ön is!
- A Magyar Telekom egyik nagy projektje az iWiW, mely két éve került a cég tulajdonába. Mennyire kívánja a magyar közösségi oldal követni a nemzetközi példákat a fejlődésben?
- Az egyik legnagyobb közösségi oldal, a Facebook esetében jórészt az mozgatja a fejlődést, hogy teljesen nyitott a külső fejlesztők által készített alkalmazások, szolgáltatások irányába, így hozzá lehet adni mások által fejlesztett alkalmazásokat. Az iWiW is ebbe az irányba mozdul el a jövőben.
- Nem félnek attól, hogy ha kinyitják a fejlesztők előtt az iWiW-et, akkor kisebb lesz a befolyásuk, nehezebb lesz azt a kívánt képre formálni?
- Nem a mi képünkre kell formálni az iWiW-et, hanem arra, amit a felhasználók jónak tartanak. Egy ekkora közegben biztosítani kell a sokszínűséget, erre teremtünk lehetőséget a platform kinyitásával. Az iWiW egy centrális intézménye a magyar internetnek, az internetezők 70-80 százaléka rajta van, ami azt is jelenti, hogy őket be kell vonnunk a fejlesztésbe.
- Miben várnak fejlesztést a közösségi oldal felhasználói?
- A felmérések szerint legtöbben ismerősök keresésére használják az oldalt, ezért először azt kellett megoldani, hogy az alapfunkciók megbízhatóan működjenek. Persze sokan szeretnének videózni, naptárat a személyes oldalukra, illetve azonnali üzenetváltási lehetőséget, de nehéz minden igényt kielégíteni.

- Néhány éve még arról volt szó, hogy az internetes telefonálás komoly konkurenciát jelenthet a Magyar Telekomnak is. A nemzetközi közösségi oldalak lassan telefonálási lehetőségeket is kínálnak, ezért kézenfekvő lenne erre a területre is belépni az iWiW-en keresztül.
- Az iWiW-ben az a szép és a rémisztő egyszerre, hogy hatalmas potenciál van benne, egy ekkora ügyfélbázis elvileg mindenre jó lehet. Biztos, hogy előbb-utóbb megjelenik valamilyen hangos üzenetközvetítési mód az közösségi oldalon is, de a felhasználóknak ma nem ez a legfőbb problémájuk, tehát nem kell rohannunk.
1997-ben végzett az ELTE szociológia szakán. Közel tíz évig dolgozott a média különböző területein, mielőtt a Matáv Csoporthoz csatlakozott. 2002 júliusától az Axelero Internet Igazgatóságának tagjává választották. 2003. november 1-től az Axelero Internet (2005 májusától T-Online Magyarország Zrt.) vezérigazgatója lett. Sikeresen felépítette a T-Online márkát. 2006. szeptember 20-tól a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a Vezetékes Szolgáltatások Üzletág vezetője. Emellett tagja a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) Kuratóriumának. 2007. március 19-től a Mobilpress Zrt., majd 2007. június 28-tól az MFactory Zrt. Igazgatóságának elnöke. 2007. október 1-től a T-Online jogutód [origo] Média és Kommunikációs Zrt. Igazgatóságának elnöke. 2008. január 1-től az Új Üzleti Területek és Üzletfejlesztési Üzletág vezetője.
- Sikerült elérni, hogy technikailag stabil legyen a rendszer?
- A hibák, kifogások száma radikálisan csökkent. Amikor az iWiW-et megvettük, akkor a rendszer az összeomlás szélén állt, mivel nem volt mögötte tőkeerő a beruházásokra. Persze a böngészők fejlődése minket is rákényszerít arra, hogy alkalmazkodjunk.
- Napjaink másik slágere a videómegosztás. Ezt nem tervezik összehangolni az iWiW-vel?
- A Magyar Telekom portálja, a Videa jelenleg az egyik legnépszerűbb magyar videómegosztó, persze a nemzetközi oldalakkal nem veszi fel a versenyt. Erősen dolgozunk azon, miképp lehetne ezt beágyazni a közösségi oldalba. Egy alapverziója már most is elérhető, ennek fejlesztése folyamatban van. Fontos kérdés lesz majd, elkezdik-e a magyar tartalomszolgáltatók úgy használni a videómegosztást, ahogy azt a nemzetközi példák mutatják.
- A szerzői jogok miatt tárgyalnak a tévécsatornákkal?
- Mi hiába tárgyalunk, a felhasználók nem egyeztetnek, mielőtt feltöltenek egy-egy tartalmat. Nem egy ember tölt fel valamit a videómegosztókra, hanem mondjuk ötven. A zeneipar ezt mereven kezelte, útjába állt a technológiai fejlődésnek. Az már látszik, hogy a tévék okosabban állnak a kérdéshez, sokkal jobban igyekeznek kihasználni az új technológiát. A média fejlődése abba az irányba mutat, hogy az emberek megosztják, újraszerkesztik a tartalmakat. Ennek pedig nem szabad az útjába állni.
Továbbra is az IP-tévé a jövő
- Tervezik, hogy egy új területre is belépnek, vagy az eddig megszokott szektorokra koncentrálnak?
- Az Új Üzleti Területek és Üzletfejlesztési Üzletág feladata, hogy az expanziós lehetőségeket keresse a cég számára. A médiában például már most is jelen vagyunk beszállítóként, természetesen ezen a területen is kutatjuk az újabb lehetőségeket.
- Ennek némiképp ellentmond, hogy idén áprilisban felosztották az IKO Holdingot, és a Magyar Telekom lényegében lemondott az RTL Klubban lévő tulajdonrészéről.
- Az RTL Klubban lévő kisebbségi részesedésünk lényegében pénzügyi befektetésnek minősült, ezt cseréltük le egy stratégiai területre. Cserébe százszázalékos tulajdont szereztünk az IKO new media üzletágában. Mi a televíziózást is a saját üzletünk felől közelítjük meg: akár a klasszikus televíziózásnál az interaktív sms-szolgáltatásokra gondolunk, akár arra, hogy ezek a szolgáltatások lassan megjelennek a mobiltévé és az IP-tévé területén is.
- Évek óta hallani az IP-tévé várható elterjedéséről, de ez eddig nem volt túl látványos. Az elmúlt két-három év függvényében nem érzi ezt kudarcnak?
- Semmiképp sem érzem kudarcnak, de biztos, hogy lassabban terjed el, mint ahogy azt előzetesen gondoltuk. Egy ilyen új platform térnyerése az elején mindig nehézkes, de rövid időn belül elérjük a százezres előfizetőszámot. Az IP-tévé felhasználók nagyon elégedettek a szolgáltatással. Az biztos, hogy a jövőben átalakítja a televíziózást, hiszen használhatjuk például az online video-kölcsönző funkciót, vagy bármikor tetszés szerint rögzíthetjük és megállíthatjuk az adást.
- Ezt hányan tudják ma megfizetni Magyarországon?
- Nem sokkal drágább, mint a hagyományos kábeltévé. A legjobban azzal lehet összehasonlítani, hogy a mai mobiltelefonok sem drágábbak, mint a négy évvel ezelőttiek, mégis ötször-tízszer annyit tudnak. A tévékészülékek fejlesztése is ebbe az irányba halad: egyre okosabb tévék jelennek meg, egyre jobban összeolvadnak a számítógéppel.
Elfelejthetjük a sorbanállást
- Van még hiányosság a Magyar Telekom portfóliójában? Melyek azok a területek, ahol még nincsenek jelen, de szeretnének ott lenni?
- Olyan szerintem nincs, ahol egyáltalán nem vagyunk jelen, de szeretnénk. Elsősorban a mobilfizetéses szolgáltatások területén szeretnénk erősebb jelenlétet. Hiszek abban, hogy a mobiltelefon alkalmas fizetésre is, de ennek az útnak még nagyon az elején vagyunk.
- Önöknél is egyre népszerűbb a Távszámla szolgáltatás, melynek keretében mobiltelefonnal lehet kifizetni a számlákat. Mikor jöhet el az idő, amikor búcsút mondhatunk a sorbanállásnak a postán és a legtöbb számlát telefonnal egyenlíthetjük ki?
- Igazság szerint ez nem rajtunk múlik. Próbáljuk megérteni, miért ilyen lassan váltják le az emberek a hagyományos fizetési módokat. Sokan most is ragaszkodnak a hagyományos sárga csekkhez, ez kultúraváltás kérdése. Ez összefügg a pénzügyi kultúra kérdésével, az pedig már a bizalom témaköréhez vezet. Sokaknak a biztonság még mindig inkább megér egy-két óra sorban állást, mivel nem bíznak az új technológiában.
- A Magyar Telekom harmadik negyedéves eredményein már látszott az év eleji átszervezés hatása, hiszen jelentősen javult a költséghatékonyság. Elégedettek az elért eredményekkel?
- Jó úton vagyunk, elértük, amit akartunk. Az egy másik kérdés, elég lesz-e ez a versenyképesség további fenntartásához. Persze még nem tisztázott, milyen hatással lesz a recesszió az eredményekre, de én azt gondolom, hogy hosszútávon nem fogja átrendezni a viszonyokat.
Beke Károly

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









