Eladja magyarországi ingatlanjai egy részét az AAA Auto


Eladja jelenlegi autótelepeinek otthont adó, meglévő magyarországi ingatlanjai egy részét az AAA Auto, hogy ugyanazon vagy más telephelyek bérlésével nagyobb hatékonyságot érjen el. Ez a lépés összhangban áll a holland anyagcég igazgatóságának júniusi döntésével, amely a felesleges ingatlanok eladásával kíván tőkét felszabadítani a csoport számára.

Az AAA Auto budapesti, debreceni, szegedi, pécsi és székesfehérvári telephelyeinek épületeit és egyéb ingatlanjait ingatlanügynökségek és hirdetések útján hirdették meg. A csoport legnagyobb (27 500 négyzetméteres) debreceni telephelyére máris jelentkezett vevő, áll a társaság közleményében.

„Más országokhoz hasonlóan Magyarországon is hozzáigazítjuk fióktelepeink méretét a globális pénzügyi válság miatt 2007 novembere óta lassuló piachoz ” – nyilatkozta Anthony James Denny, az AAA Auto vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

„A vállalat gazdasági helyzetére gyakorolt pozitív hatás mellett ez a lépés az ügyfeleinknek nyújtott kiszolgálás hatékonyságát is javítja. A kiterjedt budapesti agglomerációban például a város két különböző pontján két kisebb telepet bérlünk majd valószínűleg a jelenlegi fóti fióktelep helyett.” – fűzte hozzá Denny.

Bár tavaly az egész csoporton belül a magyar piac növekedett a leggyorsabban, a fontos makro- és mikrogazdasági mutatók egyidejű romlása az utóbbi időben jelentősen visszavetette a használt autók hazai értékesítését.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.