Vezetési szerkezetének átalakítása következtében 375 embert bocsát el menedzsmentjéből több részlegénél a brit Vodafone, a világ vezető mobilszolgáltatója.
hirdetés
Ezt a szóvivő jelentette be kedden, válaszul a The Times-nak arra az értesülésére, hogy 500 fős létszámcsökkentést terveznek. A szóvivő elmondta, hogy a karcsúsítás nem része a szélesebb költségmegtakarítási programnak, ezzel csupán néhány hivatali posztot akarnak átalakítani.
Várakozáson felül, tíz százalékot meghaladó mértékben nőtt a Vodafone bevétele tavaly a harmadik negyedévben. A bevétel alapján a világ első számú mobilszolgáltatója felfelé módosította az üzemi eredmény alakulására vonatkozó előrejelzését, egyebek között arra hivatkozva, hogy Európában stabilizálódni látszik a mobiltávközlési szektor.
A csoport bevétele 10,3 százalékkal 11,5 milliárd fontra emelkedett a decemberrel végződött harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 10,47 milliárdról, miközben elemzők 11,4 milliárdot vártak.
Nyereségadatot nem tettek közzé a cégnél, csupán annyit közöltek, hogy 2010-ben 11,4-11,8 milliárd font lehet az üzemi eredmény a korábban várt 11-11,8 milliárddal szemben.
Európában a szolgáltatásokból származó bevétel - a készülékek értékesítési árbevétele nélkül - 3,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az ázsiai-csendes-óceáni és a közel-keleti térségben 10,4 százalékkal nőtt, az afrikai-közép-európai régióban 0,5 százalékkal esett.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.