Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Elbúcsúzhatunk a bosszantó reklámblokkoktól
Olyan új reklámszabályok elfogadására készül az Európai Unió, amely - remények szerint - fellendíti a tagállamok televíziós piacát. Cél, hogy a néző egyre kevésbé zavaró hirdetésekkel találkozzon, miközben a műsorszórókat új jövedelemforráshoz juttatják, amelynek egyik eszköze lehet a termékelhelyezés.
Az EU november végén fogadja el az új uniós televíziós direktíva szövegét, amely 2009 végére lesz érvényes az összes tagállamban. A szabályok kialakításakor figyelembe vették az úgynevezett "műholdas lábnyom" megjelenését, amely mostanra lefedi egész Európát. A technológiai fejlődés révén új formák jelentek meg, így ma már az interneten keresztül is lehetővé vált a televíziózás - így ezt sem lehetett szem elől téveszteni - közölte Harald E. Trettenbrein, az Európai Bizottság televíziós direktíváért felelős egységének igazgatóhelyettese az IIR Magyarország Tele.hu szakkonferenciáján, amelyen az európai és a magyar televíziózás helyzetéről tartottak előadásokat.
Sokak számára egyértelművé vált, hogy a modern audiovizuális eszközök elterjedésével lehetővé válik a hirdetések kiiktatása. Kérdés, hogy azok a magánadók, amelyek reklámokból élnek, hogyan tudnak alkalmazkodni az új körülményekhez. Erre is megoldásokat keresnek az új szabályok létrehozásánál, hiszen új jövedelemforrásokat igyekeznek biztosítani a műsorszóróknak, amelyeknek egyik eszköze lehet a termékelhelyezés (product placement).
Liberalizálják a műsorszórást
Eddig a televíziózás korlátozott volt, és a nemzeti területekre koncentrálódott, az új direktíva viszont a keresletre épülő programszórást szabályozza majd. Vagyis az EU egy olyan belső piaci direktívát kíván alkotni, amellyel lehetővé válik a szabad műsorszórás az unióban. Ebben minimális normákat alakítanak ki, amelyek mellett a tagállamok saját szabályokat hozhatnak létre a területükön született cégekre. Vagyis a műsorszórók az alapító tagállam irányítása alatt állnak, de lehetővé kívánják tenni, hogy azokat az unió többi országai szabadon vehessék.
A direktíva olyan magánkézben lévő média szolgáltatásokat nyújtó társaságokra vonatkozik, amelyeknél szerkesztői tevékenységet végeznek. Tehát nem érvényes azokra, amelyeknél nem jellemző a gazdasági tevékenység, így például nem szabályozza az internetre feltöltött videókat sem. Az olyan társaságok is kívül esnek a hatályán, mint a YouTube, hiszen az egy online platform, amelyen csupán felhasználói tartalmakat cserélnek.
Szabályok születnek a termékelhelyezésre
A szabályozás kialakításakor modernizálják a televíziós hirdetéseket is. Ugyanakkor nem változik a megengedhető reklámok mennyisége, továbbra is óránként 12 percig van erre lehetőség. Változatlan marad a gyerekreklámoknál és a hírprogramoknál az úgynevezett harminc perces szabály (ennyi időközönként lehet beszúrni egy reklámblokkot).
Fontos hangsúlyt helyeznek a product placement szabályozására, amely jelenleg nem tiszta. Tilos ez a tevékenység, ha a műsorszolgáltató azzal a szándékkal végzi, hogy félrevezesse a nézőt. Az EU tervei szerint a rejtett hirdetést továbbra is tiltják majd, de a termékelhelyezésre lesz lehetőség, ha azt egyértelműen feltüntetik. Ugyanakkor ez utóbbi a gyermekműsorokban továbbra sem jelenhet meg.
Szigorítani kívánják a kiskorúak védelmét szolgáló szabályokat is, mégpedig úgy, hogy elérhetetlenné teszik számukra vagy kódolják azokat a programokat, amelyek veszélyesek rájuk nézve. Speciális szabályokat kívánnak létrehozni az alkohol, illetve a zsíros ételek reklámozását illetően is. Bár ez utóbbi esetében inkább az ipartól várnak megoldásokat, csak ennek meghiúsulása esetén vetnének be szigorú szabályokat.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









