Elégtelen tájékoztatásért milliós banki bírságok


Az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt négy bankot is megbírságolt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Az MKB Bank és az Erste Bank Hungary büntetése 3-3 millió, a Budapest Banké és a Raiffeisen Banké pedig 2-2 millió forint a PSZÁF honlapján közzétett határozatok szerint.  

A felügyelet fogyasztóvédelmi célú vizsgálata során megállapította: a négy bank megsértette a hitelintézeti törvénynek azt a passzusát, amely előírja, hogy a pénzügyi intézmény köteles általános szerződési feltételeit is tartalmazó üzletszabályzatait, az ügyletekkel kapcsolatos szerződési feltételeket, a kamatokat, díjakat és egyéb költségeket tartalmazó dokumentumokat ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben, hirdetményben közzétenni.

A PSZÁF elrendelte a jogsértő állapot megszüntetését, továbbá rendkívüli adatszolgáltatás keretében előírta a bankoknak, hogy végezzenek szúrópróbaszerű, fiókhálózatuk legalább tíz százalékára kiterjedő ellenőrzést az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó jogszabályok betartásáról, és az erről készült belső ellenőri jelentést legkésőbb május 5-ig küldjék meg számára.

Felügyeleti intézkedés nélkül zárult ugyanakkor az ügyféltájékoztatás szabályainak betartását ellenőrző vizsgálat hat másik hitelintézetnél. Az eminensek: az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank, a UniCredit Bank Hungary, a Kereskedelmi és Hitelbank valamint a CIB Bank.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.