Újabb forgalomlassító demonstráció lehet a BKV-nál


Újabb forgalomlassító demonstráció lehet a BKV-nál, mivel egyes szakszervezetek elégedetlenek a kollektív szerződés tárgyalásával, illetve a társaságnál zajló folyamatokkal.

A főleg buszos szakszervezeteket tömörítő Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége (KEKSZ) pénteki közleményében azt írta: felháborítónak tartják, hogy az állam és az önkormányzat nem veszi komolyan a közösségi közlekedést.

A szövetség hozzátette, hogy el akarják vonni a dolgozók juttatásait, a tulajdonos azt mondja, nincs pénz, miközben szolgáltatni kell, és sem az utazóközönség, sem a munkavállalók nem látják, mi zajlik körülöttük. Felvetették, hogy ha nincs pénz, akkor az egyes ágazatok kiszervezése mit old meg.

A KEKSZ az elkezdődött bértárgyalásokat komolytalannak tartja, és kilátásba helyezte: ha nem történnek azonnali lépések, a munkavállalók az utazóközönség biztonságának érdekében csak olyan járművek forgalomba állítását vállalják, amelyek minden előírásnak megfelelnek.

Két éve januárban hasonló forgalomlassító demonstrációt tartottak a buszos szakszervezetek, akkor több mint száz busz nem indult el a buszgarázsokból. Ezt a BKV-nál tartott addigi leghosszabb, hatnapos sztrájk követte, amelyet a kollektív szerződés miatt indítottak.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.