Elemzők szerint még nincs jele az ipari termelés fellendülésének


Egyelőre nincs jele az ipari termelés kilábalásának az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

Csalódást okozott Suppan Gergelynek, a Takarékbank elemzőjének a decemberi ipari termelési adat, arra számított, hogy jóval nagyobb, akár 5-7 százalékos növekedést jelent be a bázishoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Suppan Gergely szerint a tavaly decemberi, egy évvel korábbi bázishoz viszonyított 1 százalékos növekedés nagyon kevés, s különösen rossz, hogy a termelés decemberben munkanaptényezővel korrigálva 1,4 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest.

Hozzátette, azért is tartja "harmatosan gyengének" az ipari termelés decemberi alakulását, mert a hírek tavaly év vége felé már arról szóltak, hogy a nagyobb exportőrökhöz már komolyabb megrendelések érkeztek, s ezért a leállások sem lesznek már olyan hosszúak mint egy évvel korábban. Rossznak tartja az adatokat azért is, mert a 2008. decemberi ipari termelési szint a kemény recesszió miatt nagyon alacsony volt, s ehhez a bázishoz képest már komolyabban kellett volna nőnie a tavaly decemberi termelésnek.

Suppan Gergely úgy vélte, egyelőre, sajnos, semmilyen jele nincs a kilábalásnak. Különösen igaz ez, régiós összehasonlításban, hiszen a környező országokban az export és a bázishatások miatt már erősebb növekedésnek indult az ipari termelés.

Egyetért ezzel Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője, aki elmondta, hogy Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában és már Romániában is érzékelhetően javul az ipari termelés, miközben Magyarországon nincs jele ennek.

Kifejtette, a decemberi 1 százalékos növekedés önmagában véve jónak lenne mondható, ám tudni kell, hogy a bázis nagyon alacsony volt, s csak ezért mutat szerény növekedést az ipari termelés 2009 utolsó hónapjában.

Egy évvel korábban, 2008 decemberében 19,7 százalékos visszaesést regisztrált a KSH. Török Zoltán elmondta, kissé meglepte, hogy az elemzői várakozások decemberre milyen pozitívak voltak, s mintegy 5 százalékos növekedést feltételezek. Kifejtette, ő úgy vélte, hogy növekedés helyett inkább 2 százalékos csökkenés várható.

Török Zoltán úgy vélte, a magyar ipari termelés csak lassan tér magához, s 2010-ben éves szinten csak 1 százalékkal haladja meg a tavalyit.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.