Már a római uzsorások is élénk szemmel figyelték a kamatlábakat


Az Mfor Mesél a múlt című sorozatában folytatjuk az ókori uzsoraüzletek bemutatását. Írásunkból kiderül, a leigázott tartományoknak nyújtott kölcsön kamata a kortársaknak azt jelezte, mennyire stabilak arrafelé a politikai állapotok.

Élénk szemmel figyelték az ókori uzsorások a kamatlábak alakulását. Ebből derült ki ugyanis számukra, hogy egy-egy frissen meghódított tartományban mennyire stabil a helyzet, lehet-e ott forrongásra számítani. Az Örök Városban a marzs tíz-tizenkét százalékon állt, de egyes provinciákban elérhette a negyven-ötven százalékot is. Az "üzletemberek" természetesen más módon is igyekeztek kifosztani egy-egy területet. A helytartó aktív közreműködésével potom pénzért megvásárolták az őslakosok terményeit, művészi alkotásait, majd azt Itáliába szállították, ahol vastag haszonnal túladtak rajta. Ha valamelyik patríciusnak vagy lovagnak nem volt elég tőkéje, könnyen kaphatott kölcsön valamelyik római előkelőségtől. Igaz, az érintettnek nem a "sarcos" – hanem a normális kamatot kellett megfizetnie.

A tartományok agyonnyomorgatott népe természetesen nem tűrte szó nélkül a zsarnokságot, s gyakorta föllázadt az idegen uralom ellen. Ám nem sokra mentek, hiszen a légiók hamar vérbe fojtották a mozgolódást – s utána jött az újabb, a korábbinál magasabb büntetősáp. Ebből az ördögi körből pedig szinte lehetetlen volt kitörni.

Mint látható, a korabeli pénzügyletek nem voltak veszélytelenek, ezért a legtöbb tőkés és kereskedő nem maga ment a provinciákba, hanem szabadosait (azaz fölszabadított rabszolgáit) küldte oda. Ők vergődtek a lakosokkal, s a haragjukat is ők szenvedték el.

A legnagyobb gazemberek nevét a történetírók is följegyezték: egyikük volt Gaius Rabirius Postumus, aki a kortárs politikusoknak adott számolatlanul hitelt. Ő támogatta Egyiptom elűzött királyát, Kleopátra édesapját, XII. Ptolemaios Auletest is. A római minden pénzét ebbe a vállalkozásba fektette – ám amikor az uralkodó visszahódította államát, kiderült, üres a kassza. A problémát végül egy huszárvágással sikerült rendezni:  Rabiriust kinevezték fő-pénzügyérnek, aki – talán nem lesz nehéz kitalálni – vastagon kihasználta a helyzetét. Hajórakományszám küldte hazájába a papyrust, az üveget, vásznakat és búzát. Amikor a nép megunta a zaklatást, fellázadt ellene – mire Ptolemaios börtönbe vetette. Ő azonban megszökött, s hazatért Rómába. Otthon Caesar segítségét kérte, aki hóna alá nyúlt régi hitelezőjének.

(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.