Elfogadták az új csődtörvényt


Az Országgyűlés pénteken elfogadta a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, illetve azokkal összefüggő egyes törvények módosítását. A változtatások a felszámolási eljárások gyorsítását, a fizetésképtelenségi, cégeljárási eljárási szabályok hatékonyabbá tételét, a hitelezők érdekeinek védelmét és a gazdasági életben tapasztalt visszaélések megszüntetését célozzák.

A Ház 234 igen szavazattal, 34 tartózkodás mellett döntött a kormány előterjesztésének elfogadásáról. Az MSZP és az LMP nem vett részt a szavazáson.

A törvénymódosítás a cégjogi, társasági jogi és a csődjogi szabályozás módosításával kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az egyre gyakrabban tapasztalt, és a jelenlegi eljárási lehetőségekkel csak korlátozottan befolyásolható, a hitelezőket és az államot károsító, a cégeljárás egyszerűsítésével visszaélő vállalkozói magatartásokat visszaszorítsák.

A csődtörvény egyik módosításával, annak érdekében, hogy a vagyontalan, kiüresített, munkavállalókkal sem rendelkező vállalkozások piacról történő kivezetése gyorsabban, és kevesebb állami kiadással történjen, egy külön eljárást vezetnek be, az úgynevezett kényszer-törlési eljárást, amely feleslegessé teszi, hogy ezen vállalkozások megszüntetésére egy újabb bírósági eljárás (egyszerűsített felszámolás) lefolytatásával kerüljön sor.

A fizetésképtelenségi eljárási szabályok módosítása azt célozza, hogy a szabályozás biztosítsa az eljárás alá került adós vállalkozás vagyonának védelmét, erősítse a csődeljárás adósságrendező funkcióját, a csődegyezségek megkötésével a felszámolási eljárások száma csökkenjen. Mindezek ugyanis közvetetten hozzájárulhatnak a vállalkozások munkahelymegtartó képességének megőrzéséhez.

A bírósági eljárások a jogalkotó szerint gyorsabbá és hatékonyabbá válnak azáltal, hogy a bizonyíthatóan vagyontalan cégek megszüntetésekor nem történik meg a "csődnyitás", helyette egy gyorsított eljárásban történik meg a piacról való kivezetésük. Természetesen ezen vállalkozások vezetőinek is fennáll a felelősségük a hitelezők érdekeit sértő tevékenységük, és a mulasztásaik miatt, amennyiben a felróhatóságuk megállapítható.

Annak érdekében, hogy a gyors cégalapítás lehetősége továbbra is biztosítva legyen, ugyanakkor hitelezővédelmi szempontok is érvényesüljenek, a törvény módosítja az egyszerűsített cégeljárás szabályait. A módosítás értelmében egyszerűsített cégeljárás cégalapítás esetén lehetséges, meghatározott cégformákra (személyegyesítő társaságok és egyéni cég) vonatkozóan. A módosítás megszünteti azt a gyakorlatot, hogy a cégbírósághoz nem kell benyújtani valamennyi okiratot. A cégbíróságon a bejegyzési kérelem elbírálási határideje az adószám megérkezésétől kezdődik. A jogi képviselő felelőssége egyértelműbbé válik.

A módosítás a cégjegyzékbe bejegyzett személyeknek több személyazonosító adat nyilvántartását írja elő, valamint az ügyvéd által készített társasági szerződés és aláírás-minta esetén megköveteli a személyazonosság ellenőrzését. Szigorodnak a vezetői tisztség viselésének szabályai, a cégbíróság folyamatosan ellenőrzi a cégjegyzékbe bejegyzett vezető tisztségviselőket.

Külföldi cég részvétele esetén ismételten szükséges a külföldi cég nyilvántartásba vételének igazolása.

A törvény megerősíti a székhely intézményét a székhelyhasználat jogcímének igazolásával, valamint az ügyvédi székhelyszolgáltatás megszüntetésével. Amennyiben a cég törvényes működését nem biztosítja, úgy egy hatékonyabb törvényességi felügyeleti eljárásban a cégbíróság akár egy intézkedése alkalmazása után - a körülmények figyelembe vételével - a céget megszűntnek nyilváníthatja.

Megszűnik a kényszer-végelszámolás jogintézménye. A jogalkalmazási tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy a kényszer-végelszámolási eljárás lefolytatása nehézkes, a vezető tisztségviselők nem minden esetben működnek együtt a kijelölt végelszámolóval, és a kényszer-végelszámolások nagy része átfordult felszámolási eljárásba, ezzel megkettőzve az eljárásokat. Szükséges ezért egy olyan eljárásrend kialakítása, ahol a vagyontalan cégek megszüntetésére gyors eljárásban kerül sor. A fantomizálódott, kiüresedett, vagy fizetés- és működésképtelen cégek helyzetét és vagyonát az állami adóhatóság közreműködésével mérik fel. Ezen cégek vezető tisztségviselői és a többségi befolyással rendelkező tagok esetében bírósági eljárásban megállapítható, hogy korlátlanul és teljes felelősséggel tartoznak a társaság tartozásaiért, valamint bizonyos körben nem lehetnek más gazdasági társaság tagjai vagy vezető tisztségviselői.

Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény módosításainak döntő többsége pontosító jellegű, egyértelműen meghatározzák a hatóság és a nyilvántartást vezető szerv közötti feladatkör-megosztást.

A módosítás megszünteti a korlátozott tagi felelősséggel működő egyéni cég jogintézményét, annak ellentmondásossága, valamint hitelezővédelmi okok miatt.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.