Az euróövezet államainak finanszírozási nehézségei még legalább egy évig kísérthetnek - derül ki a Reuters hírügynökség hatvan közgazdász megkérdezésével készült felméréséből.
Elemzők szerint az eurózóna növekedési kilátásaira a legnagyobb veszélyt az Egyesült Államok gazdaságának lassulása jelenti. A megkérdezett szakértők közül 55-en látták úgy, hogy az adósságválság legalább egy évig tart még. Legalább két évig elhúzódó válságra 26-an számítottak.
A számos országban meghirdetett egyensúly-javító csomagok még nem igazán fejtettek ki hatást. "A piacok csak akkor fogják elhinni, hogy a kilábalás felé vezető útra léptünk, ha néhány ország a szavakat tettekre váltja, s ezek meg is mutatkoznak az állampapírok hozamaiban" - mondta Mark Miller, a Lloyds Banking Group elemzője. "Úgy gondolom, hogy ez inkább hosszabb, mint rövidebb távon fog bekövetkezni" - tette hozzá.
A válságot a felmérést végzők úgy definiálták, hogy az euróövezet legalább két országában a 10 év lejáratú államkötvények hozama minimum 100 bázisponttal magasabb a hasonló lejáratú német állampapír hozamánál. Szerdán az ír és a portugál kötvények hozama 300, míg a görögöké 845 bázisponttal volt magasabb a németnél.
Az előző negyedévhez képest 1 százalékos második negyedévi növekedést produkáló eurózónát az amerikai gazdaság bővülésének lelassulása is veszélyezteti. Az első negyedévi 3,7 százalék után éves szinten a második negyedévben 2,4 százalékkal nőtt az Egyesült Államok gazdasága. Ez az érték azonban tovább csökkenhet a lehangoló júniusi kereskedelemi adatok és az aggasztó munkanélküliségi trendek fényében.
A megkérdezett közgazdászok közül 19-en látták úgy, hogy az eurózónára a legnagyobb veszélyt az amerikai gazdaság növekedésének lassulása jelenti, míg 15-en a kormányzati kiadások szűkítését, 14-en pedig az államadósság finanszírozásával kapcsolatos aggodalmakat jelölték meg.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.