Elhúzódó válságtól félnek Amerikában


Az amerikaiak többsége nagyon pesszimista a recesszió hatásait illetően, úgy gondolja, még hosszú ideig érezni lehet a kedvezőtlen hatásokat - derült a CBS News hírcsatorna szerdán ismertetett felméréséből.

A megkérdezett felnőttek 51 százaléka úgy érzi, hogy a recesszió még több mint két évig éreztetni fogja hatását. A válaszolók 24 százaléka szerint a recesszió hatása két éven belül megszűnik, és csak 17 százalék hisz abban, hogy a recesszió már csak egy évig lesz jelen.

Az amerikai választók leginkább attól tartanak, hogy az amerikai gazdaság nem elég erős; 82 százalékuk szerint a gazdaság rossz helyzetben van, 17 százalék gondolja jónak. Miközben a munkanélküliség továbbra is majdnem 10 százalék, a megkérdezettek 52 százaléka úgy érzi, Barack Obama elnök a szükségesnél kevesebb időt fordított a gazdasági helyzet javítására.

A megkérdezettek 56 százaléka nincs meggyőződve arról, hogy a tavaly elfogadott 787 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagnak kedvező hatásai vannak, csak 23 százaléknak ez a véleménye. A válaszolók 18 százaléka pedig úgy érzi, hogy a csomag a céljával ellentétben rontott a gazdasági helyzeten.

A CBS News felmérése szerint a közvélemény a gazdaság válságot tartja Amerika legfontosabb problémájának, 38 százalék gondolja így. Az iraki és afganisztáni háborút 7, az egészségügy reformját 6 százalék érzi a legégetőbb kérdésnek, 5 százalék az államadósságot, illetve államháztartási hiányt, és szintén 5 százalék a mexikói-öbölbeli olajkatasztrófát tartja a legkínzóbb gondnak.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.