Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Elindult első próbaútjára az új szegedi villamos
Elindult első próbaútjára pénteken délelőtt az új szegedi villamos; a lengyel PESA Bydgoszcz SA gyártotta jármű az uniós támogatással megvalósuló tömegközlekedés- fejlesztési projekt keretében épített 2-es vonalon tett egy kört.

- Hol a pénz a kuponozásban?
- Kupon és/vagy klubkártya?
- Lojalitásprogramok tapasztalatai
- Hogy működnek a kedvezménykáryták?
A szegedi önkormányzat összesen kilenc járművet vásárolt mintegy 4,5 milliárd forintért, a vételárból 4 milliárd forintot uniós támogatás fedez. Az új villamos az első alacsonypadlós jármű, amely magyar vidéki nagyvárosban üzembe állhat – mondta korábban Botka László (MSZP) szegedi polgármester.
Jerzy Berg, a PESA Bydgoszcz SA marketingigazgatója a jármű ünnepélyes bemutatásakor közölte, a Szegedre leszállított villamos a százhatodik darab a Swing típusú villamosok közül. Ilyenek futnak Varsóban és Gdanskban is, de minden szerelvényt a megrendelő egyedi igényeinek megfelelően alakítanak ki. A maradék nyolc villamost 2012 májusáig szállítják le.
A 30,1 méter hosszú villamos alacsonypadlós, öt részből áll, három forgóvázzal, hat oldalajtóval , 209 utas befogadására alkalmas, 40 ülőhellyel. Légkondicionáló és utastájékoztató-rendszer is szolgálja az utasok kényelmét.
A következő hónapokban a típusengedély beszerzéséhez szükséges vizsgálatokat végzik el a járművön, ehhez többek között 10 ezer kilométert kell futnia az új villamosnak a szegedi pályákon. Ezt a távot előreláthatóan februárra teszi meg a villamos.

A 26 milliárd forintos uniós támogatással folyó tömegközlekedés-fejlesztési projekt során szinte teljesen megújul a szegedi trolibusz- és villamoshálózat, s egy új trolibusz-, illetve egy villamosjárat is indul. Felújították a trolibusztelepet és a villamos remízt, s a város 13 alacsonypadlós, klimatizált, csuklós trolibuszt is vásárol.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









