Eljárás indult Magyarország ellen, egy hónapunk van reagálni



Az Európai Bizottság keddi ülésén arról döntött, hogy jogsértési eljárást indít Magyarország ellen. A hírre azonnal 312-ig gyengült a forint az euróval szemben néhány perc alatt.

Az elfogadott jegybanktörvény, a bírók korábbi nyugdíjazása és az adatvédelmi biztos aggályos leváltása miatt szabályszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság - jelentették be a testület keddi ülése után. Az EU szerint a fenti jogszabályok nem felelnek meg az uniós jognak.

Mit tehetünk a munkavállalók adataival, és mit nem - Kedvezményes konferenciajegyek az mfor.hu olvasóinak!

Ráadásul az általánosan elfogadott két hónapos határidővel szemben hazánknak egy hónapja van arra, hogy a Bizottság kifogásaira reagáljon. Azt követően akár pénzbüntetésre is kötelezhetik Magyarországot, illetve kötelezővé tehetik a Bizottság döntéseinek betartását.

A Bizottság döntése után José Manuel Barroso elnök sajtótájékoztatóján kiemelte: Orbán Viktor jövő kedden Brüsszelbe utazik, hogy a három kérdéses törvényről tárgyaljon. A Reuters információi szerint egyébként a jegybanktörvényt mindenképpen módosítanunk kell, mivel ez az előfeltétele annak, hogy folytatódjanak a hitelcsomagról szóló tárgyalások Magyarország és Brüsszel között.Barroso hozzátette: eddig bíztak abba, hogy Magyarország megteszi a szükséges lépéseket, hogy a törvények megfeleljenek az európai elveknek, azonban ez eddig nem történt meg, ezért indítja el a Bizottság az eljárásokat. 

A fentiek mellett további "magyar ügyek" is vannak a bizottság előtt, hiszen a végtörlesztés miatt a külföldi bankok panaszolták be hazánkat, míg a Klubrádió frekvenciájának elvesztése miatt a jövő héten tárgyalhat az Európai Bizottság.

Ráadásul Barroso a múlt  héten jelentette be, hogy mivel hazánk továbbra is túlzott deficit eljárás alatt van, 2013-tól felfüggeszthetik a kohéziós alap forrásait számunkra. Ez azért lenne igazán érzékeny veszteség, mert most szinte minden közlekedési és környezetvédelmi beruházást ebből fedeznek. 

Szerdán egyébként Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlamentben próbálja megvédeni kormányát a kritikákkal szemben. 

A döntés várható volt, a forint mégis hirtelen gyengülni kezdett, a bejelentés után egészen 312-ig szúrt fel az euró árfolyama. Háromnegyed három előtt 311,52 forintot kellett adni a közös valutáért, de ez még mindig fél százalékkal elmaradt a hétfői szinttől.

mfor.hu





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.