Az üzemanyagárak miatt indított eljárást a GVH a Mol ellen


Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Mol Magyar Olaj-és Gázipari Nyrt. (Mol) ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Középpontban az ember
Középpontban az ember
  • Hogyan menedzseljük magunkat?
  • Melyek az inspiráló vezető ismérvei?
  • Hogyan növelhető a munkahelyi hatékonyság?
  • Vonzóvá lehet tenni egy céget munkáltatói szempontból?


Vegyen részt Ön is II. HR konferenciánkon!

A GVH szerdai közleménye szerint a hatóság május 11-én versenyfelügyeleti eljárást indított a Mollal szemben, mivel észlelései és a rendelkezésre álló piaci információk alapján felmerült annak a gyanúja, hogy a Mol az üzemanyagpiacokon 2006. január 1. óta alkalmazott nagykereskedelmi árai túlzottan magasnak minősülnek, amelynek érezhető hatása lehet a kiskereskedelmi árakra is. A Mol közölte, együttműködik a hatósággal, de folyamatban lévő ügyet nem kommentál.

A GVH közleménye szerint az üzemanyagárak alakulása számos tényező együttes hatásával magyarázható, így azokat befolyásolja többek között a jövedéki adó mértékének, a kőolaj világpiaci árának, valamint a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának változása is. Az üzemanyagárak elmúlt időszakban történt szignifikáns változásai ugyanakkor felvetik azt a kérdést, hogy mindez mennyiben vezethető vissza a fent említett tényezőkre, illetve ehhez mennyiben járul hozzá a Mol esetleges gazdasági erőfölényén alapuló indokolatlan árazása. Ezen okok elkülönítését a GVH szükségesnek tartotta versenyfelügyeleti eljárás keretében megvizsgálni.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette - jegyezte meg a GVH hozzátéve, hogy az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul, amely magában foglalja az erőfölény és a visszaélésszerűség vizsgálatát is. A versenytörvény szerint az eljárás befejezésének határideje 6 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.

A GVH a Mollal szemben korábban már két erőfölényes, egy versenykorlátozó megállapodásra vonatkozó, valamint egy fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmába ütköző magatartással kapcsolatos eljárást folytatott le, amelyeket a versenyhivatal jogsértés megállapítása nélkül zárt le. A GVH a Mol árazási magatartását eddig két alkalommal vizsgálta. A Mol nagykereskedelmi árazását vizsgáló versenyfelügyeleti eljárást 2001 januárjában lezáró határozatban a GVH nem állapított meg túlzó árazást, mint gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, habár a Mol nagykereskedelmi piacon fennálló erőfölényes helyzete a versenyhivatal szerint fennállt.

A GVH később, 2004. október 12-én született határozatában ismételten megállapította a Mol gazdasági erőfölényét az üzemanyag Magyarország területére kiterjedő nagykereskedelmi piacán, de a 2000-ig bezárólag alkalmazott árakat nem minősítette túlzónak. A szakértői számítások szerint a vizsgált időszak egészét tekintve a motorbenzin esetében mintegy 8 százalékkal, a gázolaj esetében pedig csaknem 12 százalékkal voltak magasabbak a tényleges nagykereskedelmi árak a költségalapon számított nagykereskedelmi áraknál, amely alapján a GVH nem látta megállapíthatónak a túlzottan magas üzemanyagárakat.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.