Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Eljárást kezdeményeztek az oroszok a Mollal szemben
Az orosz OJSC Surgutneftegas törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Mol Nyrt. ellen a Fővárosi Bíróságon a Surgutneftegas részvénykönyvi bejegyzésének megtagadása miatt - közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
A Surgutneftegas a Mol részvényeinek 21,2 százalékával rendelkezik, amelyet még március végén vásárolt meg váratlanul az osztrák OMV-től 1,4 milliárd euróért. Az eljárás kezdeményezésének hátterében az áll, hogy az orosz konszern nem vehetett részt a Mol közgyűlésén, ahol olyan döntéseket hoztak, amelyek szinte lehetetlenné tették a Surgutneftegas részvételét a magyar vállalat vezetésében, valamint megakadályozták, hogy tovább növelje részesedését.
A Mol legnagyobb részvényese azért nem lehetett jelen az árpilis 23-án tartott közgyűlésen, mert nem jegyezték be a Mol részvényeseinek jegyzékébe: bár idejében jelentette részvényvásárlását az illetékes magyar hatóságnál, azt azonban a Magyar Energia Hivatal a közgyűlésig nem hagyta jóvá, mivel további információkat kért.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az MTI-nek korábban adott nyilatkozatában kijelentette: az orosz befektetővel a közgyűlés óta "enyhe üzenetváltások" történtek, amelyek elsősorban azt taglalták, miért nem tudott részt venni az éves rendes közgyűlésen.
Hozzátette, a jogszabályok szerint, illetve a Magyar Energia Hivatal be nem fejezett eljárása miatt azt sem tudni, hogy Mol-részvényesnek tekinthető-e az orosz cég, ezért bármilyen kérésének teljesítése komoly jogi fejtörést okozna most nekik. Az igazgatóságnak nem volt mérlegelési lehetősége, hiszen a jogszabályok alapján nem tehetett mást, minthogy nem jegyezte be a részvénykönyvbe.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









