Elképesztő mértékben drágulhat az ezüst


Egyelőre nem lehet tudni, mennyire reálisak azok a várakozások, melyek 2015-re 250 dollárra becsülik a jelenleg 17 dollár körül mozgó szürkés színű nemesfém árfolyamát. Az mindenesetre kétségtelen, hogy pusztán az aranyhoz képest mért lemaradása is komoly potenciállal kecsegtet.

Természetesen a vérmes remények gyújtópontjában ismét Kína áll. A távol-keleti országból megannyi megtakarító pénzét várják a piacon landolni annak köszönhetően, hogy a sokévi tilalom után manapság újra birtokolhatnak nemesfémet a kínai polgárok, amit a kormány még az általa felügyelt CCTV csatornán is népszerűsít. Erre sok befektetőnek felcsillant a szeme és rögtön gyors számolásba kezdett, hogy mennyit is hozhat a konyhára, ha a milliárdnyi kínaiból csak pár millióan döntenek úgy, hogy számukra a legüdvözítőbb befektetési eszköz az ezüst.

Megugró kereslet, szűkülő kínálat

Tőzsdeklub - Virtuális

Próbálja ki 10 napig ingyen!

Már az interneten keresztül is elérhetővé válik elemző központunk, amelynek segítségével Ön naponta interaktív, élő elemzésen vehet részt.

Gáspár Gáborral, Gede Balázzsal

Az egyik drágulást okozó tényező tehát a megnövekvő keresletben rejlik, ami ráadásul egy, az aranyénál sokkal kevésbé  likvid piacon jelenne meg, felnagyítva annak árfelhajtó hatását.

A másik keresleti nyomáshoz vezető folyamat a világgazdaság magához térése lehet. Az ezüst ipari felhasználása meglehetősen széleskörű kezdve természetesen az ékszeripartól a gyógyszeriparon át a napelemcellákig.

Igazi árrobbanáshoz az vezethet, ha a megugró kereslet mellett a kínálat beszűkül. Ez is fellelhető ezen a piacon, hiszen az 1990-es 2,2 milliárd unciás kitermelt és finomított ezüsthöz képest manapság jó, ha 1 milliárd uncia van a föld felett.

Ha a fenti érvek még nem lennének elég meggyőzőek, akkor még kapaszkodhatunk az eddig hagyományosan fennálló 15:1-es arany/ezüst árfolyam hányadosba, ami jelenleg 60 fölött van. Ha ez nem változott volna meg, most 70 dolláron kellene kereskedni az ezüsttel. Mondhatnánk persze, hogy ez kiegyenlítődhet az arany méretes zakójával is, de egyelőre a piaci várakozások nem erről szólnak.

Kínaiak nélkül is szárnyalhat az árfolyam

Ez mind szép és jó, de hogyan kellene ebből pénzt csinálni? Csak nem lophatjuk össze a számunkra megfelelő mennyiségű kiskanalat cukrászdákból és éttermekből… Az SLV kóddal ellátott ETF (tőzsdén kereskedett alap) tökéletesen megfelel erre a célra, ugyanis fizikai ezüstbe fekteti a befektetők pénzét, hasonlóan a GLD-hez, ami az arannyal teszi ugyanezt.

Egy pillantást vetve az SLV chart-jára az is kiderül, hogy a fentebb felsorakoztatott érvek az árdrágulás mellett még technikailag is támogatásra találnak. A 2008 év végén beindult rali öt emelkedő hullámát három korrekciós (a, b, c) hullám követte, amit az Elliott-hullám elmélet szerint újból öt hullámos felívelés kellene, hogy kövessen.

Hogy ez meddig repítheti az árfolyamot, azt nehéz megmondani, de ha a piros vonallal jelzett ereszkedő csatornából kitörne felfelé az árfolyam, az - kínaiakkal vagy nélkülük - mindenképp komoly emelkedést hozna.

Gede Balázs

Tőzsdeklub




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.