Elképesztő rekordot döntött meg a Super Bowl

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

Minden idők legnézettebb televíziós műsora volt a vasárnap este lejátszott amerikai-futball bajnoki döntő. A nézettség átlépte a 100 milliós álomhatárt.

A 2009-es Super Bowl után ugyan néhányan bíztak benne, hogy az NFL történetében először sikerül átlépni a 100 milliós álomhatárt, ám még az igencsak közönségcsalogató párosítás után is óvatos optimizmus jellemezte az érdekeletket. Utólag persze könnyű érvelni, hogy - legalább is a két résztvevő csapatot illetően - nehezen lehetett volna ennél jobb döntő elképzelni, hiszen az egyik oldalon a végső győztes New Orleans Saint volt, mely a Katrina hurrikán óta az amerikai közvélemény egyik kedvence, míg az ellenfél csapatában a jelenkor - illetve sokak szerint a liga történetének - legjobb irányítója, Peyton Manning "nézett farkasszemet".

Az eredmény pedig végül minden várakozást meghaladt, közölte előzetes becslését a Nielsen. Az immáron 44 nagydöntőt ugyanis 106,5 millióan követték a televíziók előtt, ami minden korábbi televíziós nézettségi számnál nagyobb. Az eddigi rekorder a M-A-S-H című sorozat befejező része volt 1983-ban, melyet csaknem 106 millióan láttak.

A Super Bowl közvetítések történetében az eddigi csúcstartó a tavalyi Pittsburgh-Arizona mérkőzés volt, melyet 98,7 millióan néztek.

Menedzsment Fórum



Felmérés

Kérjük, vegyen részt az NRC kutatásában, amelynek célja, hogy a honlapok felmérjék látogatóik internet használati jellemzőit, szokásait, véleményét.

Amennyiben véleményével befolyásolni szeretné kedvenc weboldalainak fejlesztési irányvonalát, kérjük töltse ki a kérdőívet. A kérdőív kitöltése 35 percet vesz igénybe.

Segítségét köszönjük.

.
hirdetés
Itt az első magyar pozitív adóslista! - De meddig működhet?Itt az első magyar pozitív adóslista! - De meddig működhet?

Áprilistól pozitív adóslista készül Magyarországon is - jelentette be Enrico Lodi, a CRIF Credit Bureau Services ügyvezető igazgatója kedden Budapesten a cég sajtótájékoztatóján. Jóri András adatvédelmi biztos az mfor.hu kérdésére elmondta: vizsgálni fogja a cég gyakorlatát, hogy valóban megvalósul-e az önkéntes adatszolgáltatás, ellenkező esetben akár meg is tilthatja a lista létrehozását. Mfor.hu-háttér.

.
Olvasói sarok
[ 2010-03-09 ] Az RTL nyakában liheg a TV2? - Martin Péter
" Azért azt tegyük hozzá, hogy az AGB-s nézettségmérés..."
[ 2010-03-09 ] Vádlója szerint Hagyó állt a BKV-maffia élén - Évikispestről
" Trambulin: Azért nehéz ügy eldönteni ki a gusztustal..."
[ 2010-03-09 ] Minden eddiginél szélesebb körű adóellenőrzésekre számíthatunk idén - Holleanyó
" Ha nem érné meg Te sem csinálnád! ..."
[ 2010-03-08 ] Eltörölné az ősbűnt Orbán Viktor - Trambulin
" Ne legyen igazam, de ezt a 4, illetve 6 évet olvasva..."
[ 2010-03-08 ] Bokros Lajos: Magyarország csak hálás lehet az IMF-nek - nemecsek
" "ennek a jelentősége nem önmagában a sokkolás, hanem..."
További témák >>
hirdetés
.