Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Elkészült az ötmilliomodik hengerfej Szentgotthárdon
Elkészült az ötmilliomodik hengerfej az Opel szentgotthárdi gyárában - tájékoztatott a gyár szóvivője.
Légrádi Edit, az Opel szóvivője elmondta: az ötmilliomodik hengerfejet szintén a magyar Opel termékébe, egy 1,6 literes benzinmotorba szerelik, hogy azután a cég németországi központjába, Rüsselsheimbe szállítják, ahol egy Opel Insigniába építik be.
Szentgotthárdon 1996 szeptemberében indult a gyártás a hengerfejgyárban. Az elmúlt 15 év során az Opel jól ki tudta használni a rugalmas cellarendszerű megmunkálási technológia előnyeit, mely akkoriban világújdonságnak számított - fűzte hozzá a szóvivő. A gyár ugyanis különböző méretű és típusú hengerfejek gyártására tehető alkalmassá úgy, hogy az átállás költséghatékonyan és gyorsan valósítható meg - ismertette közleményében Légrádi Edit.
A gyártott típusok között 1997-ben a 2.2 literes hengerfejek is szerepeltek, s a termékek egy részét ekkor még exportálta a cég. A szentgotthárdi motorgyár viszont hengerfej-szükségletének mintegy negyedét még más Opel gyáraktól, nagyrészt Ausztriából kapta. Több alkalommal történt típus-integráció is, így mindig az adott motorok igényének megfelelő hengerfejek készülhettek a gyártósorokon.
Mivel a szentgotthárdi gyár által megmunkált alkatrészek világszerte a General Motors több motorgyárába is szállítják, az 5 millió hengerfej azt jelenti, hogy valahol a világban pontosan ennyi vásárló autójában lévő Opel, vagy Chevrolet motorban gyújt szikrát egy Magyarországon szerelt gyújtógyertya.
Szentgotthárdon nemsokára ismét a technika legmodernebb vívmányainak felhasználásával épül új motorgyár. Az 500 millió eurós beruházással készülő új gyár a jelenlegi termékek mellett három új motorcsalád gyártását fogja végezni, ami 800 új dolgozó számára kínál munkalehetőséget már 2012-től.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









