Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Ellepik a fővárost a Westend kölcsönbiciklijei
A párizsi kerékpárkölcsönző hálózat indulása kapcsán a fővárosi önkormányzat még úgy nyilatkozott a Népszabadságnak: ők benne lennének egy hasonló rendszer kiépítésében, ám a cégek nem kapkodnak az üzlet után. Most úgy tűnik, mégis van olyan társaság, amely ezen gondolkodik.
A Westend Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. a napokban adta át kerékpárkölcsönzőjét a bevásárlóközpont mellett. A terveik szerint - ha lassan is, de - egy a párizsihoz hasonló hálózatot szeretnének kialakítani a fővárosban. A kölcsönzőben harminc kerékpárt helyeztek el. A Schwinn-Csepel által gyártott egyedi bicikliket most még leginkább a turistáknak szánják, s éppen ezért nyolc útvonaltervet is adnak a bérlőknek.
Ez azonban csak a kezdet - mondta a lapnak Walch Ottó, a bevásárlóközpont marketingigazgatója. A társaság az idei tapasztalatok alapján jövőre 3-4 újabb kölcsönzőpontot szeretne kialakítani. Első körben a TriGránit-érdekeltségek - a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház és a Pólus Center - mellett. Tárgyalnak azonban több szállodával is hasonló bokszok kialakításáról. A jövőben pedig olyan, 10-12 bázisból álló rendszert kialakítani, amelyben a biciklit más bázison is le lehet adni, mint ahol felvették, kibérelték azt.
A bérleti díjakkal kapcsolatban a marketingigazgató elmondta, hogy az első három óráért 400 forintot kell fizetni. Három- és hatórás használatért 1500, míg egész napos bérletért 2200 forintot kell a kasszában hagyni. A kerékpárok ugyan egyediek, ám annak megakadályozására, hogy azokat ne lopják el, s ne járjanak úgy, mint néhány éve Bécsben - ahol a teljes városra kiterjedő hálózat elindításának másnapján már csaknem ezer bicikli hiányzott az állományból -, rendszámokkal szerelték föl a Westend City Bike-okat. Emellett tízezer forint kauciót kell majd leszurkolni - tartalmazza a Népszabadság cikke.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







