Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Elmaradt a szerdai internet-őrület a Wall Streeten
A görög dráma újabb fejezete elrontotta a Wall Streeten szerdán debütált Pandora részvényeseinek "nagy napját".
Bár az internetes rádió papírjaiért a szerdai kereskedési nap elején 22 dollárt is megadtak, ami a 16 dolláros kibocsátási árnál 40 százalékkal magasabb, azok a részvénytulajdonosok, akik nem adták el időben a papírokat, mindössze 8,8 százalékos hozamot értek el egy nap alatt. A Pandora részvényei ugyanis az első kereskedési napjukat 17 dollár 42 centen zárták. Az első záróár és a kibocsátási ár közötti 8,8 százalékos hozam eltörpül a május közepi LinkedIn-debütálás 100 százalék feletti hozamához képest (lásd: Kirobbanó debütálás - tolongtak a befektetők a közösségi oldalért). Igaz, azon a napon - ellentétben a tegnapival - nem szakadtak másfél százalék feletti mértékben a vezető amerikai indexek.

A jelentősebb hozam kialakulását a görög problémák mellett valószínűleg az is gátolta, hogy sokak szerint az IPO során túlárazták a Pandora részvényeit. A 16 dolláros kibocsátási árral számolva a cég érteke ugyanis 2,6 milliárd dollárt tesz ki, ami igen magas összeg egy éves szinten mindössze 137,8 millió dollár bevételt elérő és 1,76 millió dolláros veszteséget realizáló céghez képest.
mfor.hu

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









