Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Előléptetések a magyar McDonaldsnál
Két vezető kapott előléptetést a McDonald's magyar csapatában, Égi Zsolt üzemeltetési igazgató, míg Gáspár Ferenc HR igazgató lett.
Égi ZsoltÉgi Zsolt (31) 2010. novembertől lett a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. üzemeltetési igazgatója. Égi Zsolt az Államigazgatási Főiskola elvégzését követően 2000-ben csatlakozott a gyorsétterem-lánc vezetői tréningprogramjához. Karrierjét az első hazai McDonald’s étterem (Budapest, Régiposta utca) étteremvezető-helyettes tréningeseként kezdte. 2 év múlva étteremvezetővé nevezték ki, 2003-ban üzemeltetési konzultánssá, majd 2005-ben szenior üzemeltetési konzultánssá lépett elő. Egy újabb előléptetés után, 2006. december 1-től már az összes vállalati éttermet üzemeltetési menedzseri pozícióban irányította.
2008-tól szenior üzemeltetési menedzserként a McDonald's valamennyi (vállalati és franchise) étterme mellett az azokat támogató üzemeltetési konzultánsok munkáját, valamint az éttermi munkatársak képzéséért is felelős Tréning Osztály tevékenységét is koordinálta. Eredményeit stabil üzemeltetési és tréning csapat felállítása és az E-learning rendszerszintű bevezetése fémjelzi. Igazgatói kinevezésével eddigi felelősségi köre az éttermek üzemeltetését támogató IT osztály irányításával is kibővül.
Gáspár GerencGáspár Ferenc (34) 2011. januártól tölti be a cég HR igazgatói posztját. Gáspár Ferenc Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán megszerzett közgazdász diplomáját követően 2005-ben csatlakozott a vállalathoz HR konzultánsként. 2007-ben HR menedzserré, majd 2008-ban HR osztályvezetővé lépett elő. Feladatai közé tartozott többek között a külsős vezetői felvételi folyamatok irányítása és a megváltozott munkaképességűek éttermi foglalkoztatását célzó projekt koordinálása. Gáspár Ferenc vezetése alatt indult el 2007-ben a McDonald’s Felvételi Iroda, ahol azóta is központosított rendszerben, az étteremlánc által nyújtott karrierlehetőségeket bemutatva választják ki a cég jövőbeli munkatársait. Olyan fejlesztések fűződnek eddigi munkájához, mint a dolgozói és vezetői motivációs rendszer kidolgozása - melynek révén a kimagasló teljesítményt nyújtó munkavállalók a korábbiaknál magasabb bónuszt érhetnek el -, a béren kívüli juttatási rendszer kialakítása, vagy a hűséges dolgozókat jutalmazó Törzsgárda program továbbfejlesztése. Munkája eredményességét jelzi a 2010-ben a hazai McDonald’s-nak ítélt Világgazdaság-Hewitt Legjobb Munkahely díja.
További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









