Előnytelen külső: nehezebb karrier és élet


A túlsúlyos emberekkel kevésbé udvariasak a bolti eladók, mint a normális testsúlyú vásárlókkal, állapította meg egy amerikai tanulmány. Korábban más felmérések is kimutatták, hogy a jó testi adottságokkal rendelkezők a karrierben is könnyebben érvényesülnek, mint alacsony és elhízott kollégáik.

Az áruházi eladók durvábban beszélnek az elhízott ügyfelekkel, kevésbé hajlamosak rájuk mosolyogni, s szemükbe nézni is alig akaródzik, derült ki Eden King, a houstoni Rice Egyetem munkatársának vizsgálódásaiból.

King kollégáival közösen tíz normális testsúlyú, fehér bőrű, 19-28 év közötti fiatal nőt kért fel arra, hogy különböző "alakban" több alkalommal látogassanak el áruházakba. Először kitömött ruhákban, XXXL-es méretűnek tűnő alkattal, alkalmi öltözetben végeztek próbavásárlást a boltokban, majd - ugyancsak elhízottnak álcázva - sportruházatban látogattak el ugyanabba az üzletbe, végezetül pedig az álruhát levéve, normális testalkatú nőként tették ugyanezt. A vizsgálat során összesen 152 üzleteket látogattak végig.

Az eladók a nyilvánvalóan elhízott vásárlókkal kevesebbet beszélgettek, mint normális testsúlyú társaikkal, és minél hamarabb, minél kevesebb kontaktussal igyekeztek őket kiszolgálni. A legkevesebb figyelmet a hétköznapi öltözetben vagy sportruházatban érkező túlsúlyos ügyfelek kapták, s velük éreztették ellenérzésüket legerősebben az eladók. Kevéssel voltak kedvezőbb helyzetben a "fontos embernek" látszó, üzleti viseletben érkező, kövérnek maszkírozott vásárló hölgyek.

Az eladók a túlsúlyosságot csak egyetlen esetben, elszánt fogyókúrázás esetén "bocsátották meg": amikor az elhízott vásárlók cukormentes italokkal a kezükben érkeztek a boltba, és azt bizonygatták, hogy le akarnak fogyni, az elárusítók megenyhültek, és csaknem olyan kedvesen bántak velük, mint karcsú társaikkal.

"A testsúly miatti diszkrimináció áthatja a társadalmi érintkezés minden területét, még akkor is, ha olyan emberekről van szó, akik részben azért kapják a fizetésüket, hogy kedvesek legyenek az ügyfelekkel" - szűrte le a vizsgálat tanulságát Eden King.

.



Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Pénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyáraPénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyára

Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - Mari
" Kedves ami! Nagyon sok éve lett volna arra, hogy am..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
[ 2012-02-08 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Darth Vader
" igazad van, egy nagy bohóc, de a magyar médián sokka..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.