Előretörhetnek a vidéki k+f központok


Az egyetemi regionális tudásközpontok fejlesztésével, a Pólus-programok beindításával és hídképző szervezetek létrehozásával segítheti az állam az alkalmazott kutatás fejlesztését, nyilatkozta az mfor.hu Stafétájában Kürti Sándor. A Kürt Rt. elnöke szerint a budapesti mellett győri, szegedi és veszprémi bázisok is versenyképes k+f exportőrök lehetnek a jövőben.

Magyar Bálint, a Miniszterelnöki Hivatal fejlesztéspolitikai államtitkára:

- Mely területeken kellene beavatkozni az alkalmazott kutatás jelentős fejlesztése érdekében? Hol lát export-potenciált a hazai kutatás-fejlesztési ágazatban?

Kürti Sándor, a Kürt Rt. elnöke:

- Három, egymással szorosan összetartozó területet látok, ahol különböző mértékű állami ráhatások szükségesek az alkalmazott kutatási eredmények pénzre és egyéb értékre való beváltásához. Jónak tartom, hogy az állam létrehozta az egyetemi regionális tudásközpontokat (RET), amivel lehetőséget adott "kritikus tömegű" kutatóbázisok megteremtésére - az eddig létező néhányfős kutatóhelyekkel konkurálva.

Ugyanezen a területen jelentős szerepe lesz az államnak az EU finanszírozású Pólus-programok beindításával és menedzselésével. Katalizátorként állami segítség szükségeltetik az úgynevezett hídképző szervezetek létrehozásához is, ahol a vállalati innovációs igényeket összehozzák a kutatói kapacitásokkal.

A hídképző szervezetek alapításával a cégekkel közös munka nyomán előfordulhat, hogy a fejlesztési tevékenység nem jár sikerrel, s ez esetben minden résztvevő veszít az együttműködésen. Ennél szerencsésebb a helyzet, ha a vállalat sikeresen végezteti el a kutatást, amelynek gyümölcsét cégen belül hasznosítani tudja, és a jövedelemből a hídképző és a kutató szervezetet is ki tudja fizetni.

Egy harmadik lehetőség akkor merül fel, ha a kutatás a megbízó vállalat elképzelésénél lényegesen nagyobb jelentőségű eredményt hoz. Ilyen esetben már érdemes spin-off céget létrehozni, amelyben mindhárom résztvevő tulajdonos.

Hiánycikk a jó csapat

Két lényeges tényezőn múlik, hogy a spin-off cég (vagy annak terméke) előbb-utóbb sikeres legyen és hasznot produkáljon. A vállalatban levő kiváló technológia mellett egy elkötelezett és motivált csapatra is szükség van, amely képes az újdonságot hatékonyan bevezetni a piacra.

Ha már adott a technológiai előremenetel, a legnagyobb hiányt épp a kiváló csapatok terén lehet tapasztalni, illetve az érték-előállításhoz értő szakemberekben sem bővelkedünk. Ezen úgy lehetne javítani, ha az állam a képzésbe és az ösztönzésbe egyidejűleg beavatkozik.

A fenti folyamat alapján látható, hogy a járműiparon belül a győri Autópolis és a budapesti JRET, az információbiztonság terén a budapesti esec.hu, a veszprémi Futurit és Infopolis érhet el sikereket a fejlesztések kivitelében. Biotechnológiában és egészségügyi vonalon pedig a Szegeden és Budapesten is jelenlévő Bio- és Medipolis lehet versenyképes k+f exportőr.

Kürti Sándor Balogh Ákostól a Kinizsi Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatójától kérdez:

- Mit lehet látni vidéken a fejlesztésekből, mire következtet a gazdaság jelenlegi működéséből?

A választ Staféta című sorozatunk következő részében olvashatják!

Pataki Dániel: - Milyen kormányzati programokkal lehet növelni a magyarországi digitális írástudást?
Magyar Bálint (képünkön): A digitális írástudás a gazdasági versenyképesség egyik kulcsa, ezt ma már már mindenki tudja, de hogy a mindennapi boldogulás alapvető feltétele is...

Papp István: - Mikor fogjuk utolérni a fejlettebb EU-tagországok színvonalát a szélessáv-ellátottság és az átlagos sávszélesség tekintetében?
Pataki Dániel (képünkön): - Az elmúlt időszak jelentős árcsökkentései, valamint a sávszélesség ugrásszerű növekedése...

Simó György: - Merre tart az internet, hogyan változnak az internethasználati szokások?
Papp István (képünkön): - A webről ma már nem lehet pusztán mint technikai vívmányról vagy új médiumról beszélni. Annál sokkal több, illetve minőségét, lényegét tekintve is más.

Olvassa el a Staféta korábbi részeit is!

Nagy Vajda Zsuzsa

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.