Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Elszalasztják a legnagyobb tehetségeket a hazai cégek
Hazánkban még nagyon kevés munkahelyen foglalkoznak igazán a tehetségekkel, pedig anyagi és erkölcsi motivációval, megfelelő karriertervezéssel évtizedekig megtarthatnák a legjobb szakembereket. Így viszont jelentős veszteségeket könyvelhetnek el idő előtti távozásuk miatt.
Nem hordozzák a tehetségeket a tenyerükön a cégekMagyarországon csupán a cégek 22 százaléka foglalkozik tehetségmenedzsmenttel, és mindössze a megkérdezett vállalatok egynegyede tervezi azt bevezetni – idézte a tavalyi HR Benchmark felmérés eredményeit Dara Péter, a DGS Global Research ügyvezető igazgatója egy múlt heti szakmai konferencián. Ebben a kutatásban ráadásul főként közép- és felsővállalatok vették részt, amelyeknek még inkább lenne anyagi fedezetük erre a fontos eszközre.
Az idő előtti munkahelyváltás leginkább a fiatal, 20-30 éves dolgozókra jellemző; többségük azért hagy el egy céget idejekorán, mert úgy érzi, nem kap elég anyagi és erkölcsi motivációt. Ráadásul az állandó ugrálás egyik munkahelyről a másikra nagyon korai kiégéshez vehezethet, így ezek a remek szakemberek a tehetséges munkanélküliek számát fogják gyarapítani.

Megéri a cégeknek is törődni az alkalmazottakkal
Minden hetedik magyar munkavállaló külföldiekkel is dolgozik
Tiger Woods-effektus - az élmunkás ronthatja a többiek teljesítményét
Hiányzik a magyar munkavállalókból az elkötelezettség
Költségkímélő stratégiák a relocation menedzsment során
A 10 leggyakoribb hiba expatok alkalmazása során
Ezeknek az embereknek egy másik megoldás, hogy elhagyják az országot, és olyan államokba mennek, ahol mindez központi kérdés. Ezzel pedig óriási veszteségeket okoznak a hazai cégeknek és a gazdaságnak, sőt az itthon maradt adófizető állampolgároknak is.
Keveset költünk képzésekre
További fontos kérdés, mennyire figyelnek az alkalmazottak oktatására a cégek. Bár a legtöbb válallat úgy tartja, hogy a képzés rendkívül fontos a tekintetben, hogy növekedjen a munkavállalói lojalitás, és ne veszítsék el a legjobbakat, mindössze a hazai társaságok 45 százalékának van kidolgozott, strukturált szervezetfejlesztési politikája, és csak nyolc százalékuk költi a bérköltség több mint tíz százalékát oktatásra.
Bár a magyarországi vállalatok az elmúlt években egyre inkább kezdik felismerni, hogy a tehetségek megszerzését minél korábban, akár középiskolás, egyetemista korban el kell kezdeni, az igazán hatékony toborzási módszerek még hiányoznak. Buday Bence, az AIESEC elnökhelyettese szerint több hibát is elkövetnek a cégek: az egyik, hogy csak a slágeregyetemekre koncentrálnak, és a színvonalas vidéki felsőoktatási intézményekkel egyáltalán nem törődnek.
Rossz módszerekkel próbálják megfogni a diákokat
Az is probléma, hogy a tehetségeket szinte csak esettanulmányi versenyek szervezésével igyekeznek megfogni, pedig ezekből már rendkívül nagy a túlkínálat. A mai helyzet gyakorlatilag úgy néz ki, hogy harminc-negyven vállalat versenyez ugyagyanazért a "néhány" tehetségért.
Ez oda vezet, hogy a hallgatók elvárásai a kemény harcot látva megemelkednek, és irreális követelésekkel lépnek fel a cégekkel szemben. Ennek oka az is, hogy egy pályakezdő ma már átlagban nettó 160-170 ezer forint kezdőfizetést szeretne, és többségük három éven belül középvezetői posztot akar.
Lehetséges megoldás lehet, ha a vállalatok minél korábban minél személyesebb kapcsolatot alakítanak ki a hallgatóval, "túlnéznek" bizonyos egyetemek bizonyos diákjain, és nagyon korán elhivatottságot építenek ki a hallgatókban a vállalat iránt.

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









