Elvéreznek az álláspiacon a digitális analfabéták


Öt éven belül a magyarországi munkahelyek kilencven százalékának betöltéséhez elengedhetetlen lesz a digitális írástudás - mondta Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) főtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Képzéscentrum

Több száz képzés egy helyen.

Az IVSZ és a MeFIT Alapítvány (Magyar-európai Fejlesztésekért az Információtechnológiában Alapítvány), csatlakozva az unió húsz országban elindított e-képességek hetéhez (e-skills week), országos rendezvénysorozaton hívja fel a döntéshozók, kis- és közepes vállalkozók, illetve a diákok figyelmét arra, hogy a digitális írástudás milyen fontos szerepet játszik a munkaerőpiacon is.

Az öt vidéki helyszínen, több száz résztvevővel történt találkozásokat összegezve Klotz Tamás elmondta, a kkv-k nem érzékelik az informatika fontosságát, s csupán költségelemként tekintenek rá. Nemigen tudják, mire használható az informatika, s azt sem, miképpen növelhetnék hatékony alkalmazásával versenyképességüket. A két szervezet hasonló témában a fővárosban három rendezvényt tart.

Tilesch György, az alapítvány főigazgatója kifejtette: a magyar felnőttképzés többnyire nem piacképes, s inkább csak beszélnek az élethosszig tartó tanulásról a munkaadók és a munkavállalók, de nem eszerint tevékenykednek. Hozzátette: a magyar kis- és közepes cégeknek csupán 5-10 százaléka folytat belső képzést, szemben a nagyvállatok 25 százalékával. Ebből következően egy olyan munkavállaló, amelyik kis, vagy közepes céghez kerül, gyakorlatilag lemondhat a felnőttképzéséről.

Újabb tapasztalatként elmondta, Magyarországon fele annyi vállalkozó gondolja fontosnak a felnőttképzést, mint például Csehországban. Ugyanakkor a magyar munkaadó munkavállalókkal szembeni informatikai tudásbeli elvárásai megegyeznek egy svéd munkaadóéval. Az elvárások tehát nagyok, miközben a vállalatok nem támogatják a munkavállalókat abban, hogy ezeknek meg tudjanak felelni.

Klotz Tamás a diákokról azt mondta: sokkal jobban érdeklődnek az informatika iránt, de a nyelvtudás hiánya őket is akadályozza a világhalón való közösségi együttműködésben, kapcsolattartásban. A főtitkár elmondta azt is, hogy az IVSZ közreműködésével elindítanak egy országos tesztet, ami az állampolgárok, ezen belül elsősorban a diákok digitális felkészültségét méri fel.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Buda-Cash: Magyarország nem tud megállni a saját lábánBuda-Cash: Magyarország nem tud megállni a saját lábán

A jelenlegi helyzetben, a magas kötvényhozamok mellett fenntarthatatlan hazánk finanszírozása, ezért van szükség arra, hogy megállapodjunk egy újabb hitelkeretről a nemzetközi szervezetekkel. A brókercég elemzői szerint ez a tavasszal megtörténhet, utána pedig jelentősen javulhat a magyar eszközök megítélése, a folyamat egyik nyertese az OTP lehet. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:01 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - Enigma
" Ez mind nagyon szép, de mi a helyzet azokkal (pl. ve..."
[ 12:57 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.