Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Elvonókúrára küldik az Enron exvezérét
Eddig az ügyészségnek az Enron csődje kapcsán nem sikerült sarokba szorítani a cég korábbi vezérigazgatója Jeff Skillinget. Azt azonban elérték, hogy az 50 éves sztármenedzsert alkoholizmusa miatt elvonókúrára utasították.
Eddig az ügyészségnek az Enron csődje kapcsán nem sikerült stabil lábakon álló vádakat a bíróság elé terjeszteni a cég korábbi vezérigazgatója Jeff Skilling ellen. Most azonban az 50 éves
sztármenedzsert alkoholizmusa miatt elvonókúrára utasították.
A bíróság döntésének értelmében Jeff Skillingnek megtiltották azt is, hogy lakhelyét engedély nélkül elhagyja. A cégvezetőn eddig nem igazán talált fogást az ügyészség, noha a most kezdődő
perében 35 vádponttal kell szembenéznie. Az ügy szövevényességét jelzi, hogy mind az ügyészség, mind a védelem komoly csapatokat vonultat fel, az AP beszámolója szerint periratok már most
könyvtárnyi méretet öltöttek.
A vádhatóság az Enron egykori pénzügyi igazgatójának és feleségének vallomására építve reméli, hogy sikerül bizonyítani a vezérigazgató bűnösségét. A per keretében kérték a lakóhelyének
elhagyását tiltó rendelkezést az ügyészség és az elvonókúra elrendelését is. Szeretnék továbbá, ha Jeff Skilling vagyonának egy rész is zár alá venné a bíróság, a legfontosabb tétele 2 millió
dollárnyi kötvény.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Újra börtönbüntetés az Enron ügyében
Az Enron főnökeinek fejét akarják

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







