Emelkednek a bérek Ferihegyen


Három plusz két százalékkal emeli a béreket - feltételekkel - a ferihegyi reptér üzemeltetője az idén; mivel a szakszervezetekkel megállapodás nem születetett, ezért a Budapest Airport egyoldalúan döntött a bérfejlesztésről - mondta Szollár Domokos, a BA szóvivője az MTI-nek hétfőn.

Ismertette: a BA március 1-ig visszamenőlegesen, azonnali hatállyal 3 százalékkal emeli a béreket, addig amíg semmilyen, a repülőtér működését, illetve üzleti eredményét súlyosan érintő rendkívüli külső, "vagy belső esemény" nem történik 2009-ben. Ellenkező esetben a BA fenntartja magának a jogot, hogy felülvizsgálja a bérfejlesztést.

Decemberben újabb, 2 százalékos béremelésnek megfelelő bónuszt fizet a BA, amennyiben a ferihegyi repülőtér 2009-es utasforgalma meghaladja a 8,7 milliót, ez 3 százalékkal, 250 ezerrel több a tavalyi forgalomnál.

Az emelés mértéke messze meghaladja a ferihegyi repülőtér más társaságainál esedékes mértéket – hangsúlyozta a szóvivő, példaként említve, hogy a Celebinél nem lesz béremelés és a Malévnál sincsenek erre utaló jelek.

Szollár Domokos hozzátette: a béremelés mértéke összhangban van az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) 3-5 százalékos ajánlásával is.

A szóvivő annak ellenére bízik a bővülésben, különösen a nyári időszakban, hogy az utasszám  az idén az első két hónapban 14 százalékkal csökkent. "A jelenlegi gazdasági helyzetben megfontoltan és felelősen kell döntenünk, ezért osztottuk ketté az idei bérfejlesztést" - mondta.

Szollár Domokos szerint a munkavállalók döntő többsége megértette és elfogadja a BA bérfejlesztési szándékát. Javaslatukat a szakszervezetekkel is megosztották, megállapodás azonban nem született, ezért döntött a munkaadó arról, hogy egyoldalúan végrehajtja a három százalékos béremelést azonnali hatállyal. Az emelést a március bérrel egy időben kapják kézhez a dolgozók.

MTI/Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.