Érdekképviseletek szerint a fuvarozók áremelésre kényszerülnek


Szakmai érdekképviseletek szerint az üzemanyagárak emelkedése miatt a fuvarozók előbb-utóbb a fuvardíj emelésére kényszerülnek, mivel már felhasználták tartalékaikat, és nem maradt további mozgásterük.

A Mol Nyrt. szerdán emeli bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el. Az emeléssel a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nő.

Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta: a vállalkozók már minden tartalékot felhasználtak, például bevezették az üzemanyag-megtakarítási ösztönzőket a gépjárművezetőknek és fuvarszervezéssel  jelentősen csökkentették az "üres futások" arányát.

Mit tehetünk a munkavállalók adataival, és mit nem - Kedvezményes konferenciajegyek az mfor.hu olvasóinak!

Az MKFE főtitkár kifejtette: számításuk szerint az elmúlt másfél évben 35 százalékkal emelkedett az üzemanyag ára, ami 12-15 százalékos összköltség növekedést eredményezett a vállalkozásoknál azzal számolva, hogy a fuvarozói költségben 40 százalékot tesz ki az üzemanyag ára.

Az MKFE számítása szerint 1 százalékos gázolajár-növekedés minimálisan 0,4 százalékos fuvardíj-emelkedést tenne  szükségessé, a mostani gázolajár-növekedés 1,2 százalékos fuvardíj-növelést indokolna, de félő, hogy az iráni konfliktus miatt nincs vége a folyamatnak, és további üzemanyagár-emelkedés várható - tette hozzá a főtitkár.

Nagy kérdés, hogy a fuvardíj-növekedést a jelenlegi piaci viszonyok között a fuvarozók hogyan tudják elfogadtatni a megbízókkal - mondta Karmos Gábor, aki szerint a nemzetközi területen dolgozó fuvarozók talán könnyebben, míg a belföldön tevékenykedők a csökkenő fuvarozási teljesítmény mellett nehezen tudják érvényesíteni az indokolt fuvardíjemelést.

Az MKFE főtitkára kifejtette: a gázolaj árát a kőolaj világpiaci ára, a forint-dollár árfolyam alakulása és az adótartalom befolyásolja. Az elmúlt tíz év alatt a kőolaj világpiaci ára négy és félszeresére emelkedett, az iráni konfliktus miatt pedig további pesszimista hírek érkeznek a várható árakról. A forint-dollár árfolyama sem kedvez a hazai üzemanyagáraknak. (A dollár egy év alatt 15,4 százalékkal erősödött a múlt év végéig a forinttal szemben.)

Az adótartam tekintetében a közúti közlekedési szolgáltatók viszonylag jó helyzetben vannak, mert áfa-visszaigénylők, ezen kívül a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából az európai uniós lehetőségek maximális kihasználása mellett 17 forintot igényelhetnek vissza a 7,5 tonna feletti járművek és az autóbuszok esetében, továbbá az MKFE a Mol-lal kötött szerződése alapján kétszámjegyű kedvezményt biztosít az üzemanyagkártyával tankolóknak - fejtette ki Karmos Gábor.

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NIT Hungary) ügyvezető titkára szerint sincs más lehetőség, mint a fuvardíjban érvényesíteni az üzemanyagár emelést. A fuvardíj növekedés pedig két hónapon belül miden olyan árban megjelenik majd, amelyhez kapcsolódik a közúti szállítási költsége - mondta a NIT Hungary titkára.

A fuvarozói ipartestület számítása szerint 10 forint üzemanyagár emelésnél 2-3 százalékos fuvardíjemelésre lenne szükség.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.