Ernst & Young: véget ért a válság minden ötödik cégvezető szerint


A világ vállalatvezetőinek többsége szerint egy éven belül véget ér a válság, minden ötödik szerint pedig már el is kezdődött a krízis utáni új korszak - mutatta ki az Ernst & Young csütörtökön bemutatott felmérése.

A nemzetközi tanácsadó cég közleményében azt írja, hogy a világszerte ezer vállalati döntéshozó megkérdezésével végzett felmérés alapján a világ vállalatvezetőinek 60 százaléka úgy véli, hogy 12 hónapon belül véget ér a világgazdasági válság, 20 százalék szerint pedig "a krízis már most a múlté".

A Tőkebizalmi barométer felmérésben megkérdezett cégvezetők több mint fele azt mondta, hogy a tőkéhez jutás feltételei folyamatosan javulnak. 38 százalék szerint már nem jelent problémát a felvásárlások és beruházások finanszírozása.

A vállalatok harmada tervez új akvizíciókat a következő fél évben, ami 18 százalékpontos növekedés a legutóbbi, tavaly októberi vizsgálatban regisztrált értékhez képest. Egy-két éven belül a cégek 44 százaléka tervez felvásárlást, ez azonban 10 százalékponttal kevesebb a fél évvel korábbinál, és több mint 20 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél.

A befektetői óvatosság enyhülésével párhuzamosan új akadályok merülnek fel a vállalati fúziók és felvásárlások (M&A) terén. A legtöbb ügyletet jelenleg a vevők és az eladók árazási várakozásai közötti különbségek hiúsítják meg. A válaszadók fele jelölte meg ezt a legnagyobb problémának - áll az Ernst & Young közleményében.

A társaság 2009 novembere óta félévente teszi közzé Tőkebizalmi barométerének felmérését. A kutatás célja, hogy felmérje a gazdaság jövőjébe vetett vállalati bizalmat és a vezetőségi prioritásokat a következő időszakra vonatkozóan. A válaszadók a világ nagy cégei közül kerültek ki, lefedve az összes meghatározó iparágat.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 21:32 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 17:37 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 17:34 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 10:51 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.