Erős Attila veszi át a Fastbridge vezetését


Erős Attila lesz a Fastbridge új ügyvezetője 2010. augusztus 2-től. Az ügynökség eddigi vezetője, Kozári István az Origonál folytatja pályafutását.

Erős AttilaErős Attila

Erős Attila váltja Kozári Istvánt a Fastbridge digitális ügynökség vezetői székében. Kozári István az Origóhoz igazolt, ahol kereskedelmi igazgatóként tevékenykedik tovább.

Erős Attila a TV2-nek, az OMD-nek, a Forward Digitalnak, az Euro RSCG-nek is dolgozott korábban. Erős az ügynökségi csoport digitális piaci pozícióinak erősítéséért, a digitális megoldások integrált alkalmazásáért és a kreatív kompetenciák fejlesztéséért felel majd. A szakember vezeti a médiapartneri tárgyalásokat, részt vesz a csoport stratégiájának formálásában és a Fastbridge szakmai szervezetekben való képviseletében.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.